Valter Attila és klasszis csapattársa is belehúzott
A magyar kerékpáros kis híján összetett dobogóval mutatkozott be új csapatánál.
A magyar kerékpáros kis híján összetett dobogóval mutatkozott be új csapatánál.
Az AS terjedelmes interjút készített Valter Attilával, aki a Gran Camino mai szakaszán harmadik lett.
Addig romlott az időjárás, amíg a versenyzők önhatalmúlag véget vetettek a szakasznak.
A magyar kerékpáros az edzőtáborban a Tour de France-címvédő szobatársa volt.
Az EOLO–Kometa idén is megkapta a szabad kártyát, és ebből Fetter Erik is profitálhat.
A magyar kerékpáros új csapatában a tavaszi egynaposokra koncentrál.
Valter Attila: Nyitottak, őszinték, realisták és nagyon céltudatosak.
Valter Attilának idén kijutott jóból is, rosszból is; jövőre pedig a Jumbo–Vismánál bizonyíthat.
Remco Evenepoel egyedül szökött, úgy nyert, Mathieu van der Poelnak bíróság elé kell állnia.
Fetter Eriket a világbajnoki mezőnyversenyen az eső és egy bukás is hátráltatta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem kell vagyonokat költeni új fűtési rendszerre.
A világtörténelem legtisztább népfelkelésére emlékezik az ország.
A hagyományoknak megfelelően Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet fog mondani. Ennek kapcsán felidéztük a korábbi évek békemeneteit.
A végzetes baleset a 22-es főúton történt.
Az ország modernizálja légerejét, de nem fordul el Oroszországtól – hangsúlyozta Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő.
A cél a két nemzet közötti szoros kapcsolatok ápolása.
Berlinben tanácskozás zajlott.
Egy lila zokni volt az utolsó csepp a pohárban Salzburgban, ahol a mai napig Szoboszlai a csúcstartó.
Ez a történet 62 éves és Észak-Írországba vezet el bennünket. Egy városi futballcsapat tündöklése és bukása, majd egy falusi együttes megszületése.
Az Arab-félszigeten mostanság ismerik fel a vonatközlekedés jelentőségét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.