Veszélyben a vasúti áruszállítás az áram ára miatt
Versenyhátrányba került a kötött pálya a közúttal szemben.
Versenyhátrányba került a kötött pálya a közúttal szemben.

A konténervonatok száma a nyári hónapok végére már elérte a tízezret az új selyemúton.

Palkovics László szerint referenciaprojekt a magyar–kínai beruházás.

A fegyverszállítmányok és szénvonatok elsőbbséget élveznek a vonalakon.

Több régiós országban rendelet részesíti előnyben az energiahordozót szállító vonatokat.

Átadták az újjáépített Százhalombatta–Pusztaszabolcs vasútvonalat.

Az ukrán vasút elérte teljesítőképessége határát, pedig a tárolókban húszmillió tonna kenyérgabona vesztegel.

Az energiaárak rekordmagasságokat értek el, egyes országokban már vonzóbb dízelmozdonyt használni, mint elektromosat.

Kovács Imre: a kis cégek kihullanak, a nagyok hátrébb lépnek.

A háború miatt bizalmatlanok a szállítmányozók az orosz vasúttal kapcsolatban, elkerülő útvonalak pedig nem állnak rendelkezésre megfelelő kapacitással.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Adóemelések, nyugdíjcsökkentés, a rezsicsökkentés felszámolása és a családtámogatások visszavágása is szerepelhet a tervek között.

A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

A nap legfontosabb külpolitikai hírei!

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Vasárnap a döntővel véget ér a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupája.

Mennyit tud a „fekete kontinensről”?

Rendkívül népszerű termékeket érint a zsugorinfláció.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.