Újabb biztos arany Miláknak? Caeleb Dressel visszalépett a vb-től
Az amerikaiak bejelentették, hogy sztárúszójuk több számban nem vesz részt a budapesti vb-n, elmarad a nagy csata Milákkal.
Az amerikaiak bejelentették, hogy sztárúszójuk több számban nem vesz részt a budapesti vb-n, elmarad a nagy csata Milákkal.
Szerda este négy számban lesz magyar döntős a Duna Arénában: Kapás, Kós, Németh és a váltó.
A világcsúccsal világbajnok magyar úszótól már négyszer vettek mintát az elmúlt napokban.
A háromszoros olimpiai bajnok szerint már nem miatta töltik meg a Duna Arénát az emberek a vb-n.
A vb-aranyérmes úszó szerint szakmai szemmel nem úszott okosan, de így is új világrekordot állított fel.
Németh Nándor 100 gyorson szétúszás után jutott döntőbe.
A kormányfő a hivatalos közösségi oldalán fejezte ki elismerését a fantasztikus magyar sportsikert követően.
Megvan a hazai vizes vb első magyar győzelme, és Kenderesi Tamás a hatodik helyen végzett 200 pillangón.
Sikeres úszódélelőtt a vizes vb-n: Kapás mellett Hosszú Katinka, Kós Hubert és Németh Nándor is továbbjutott.
Ahogy az várható volt, a leggyengébbnek tartott csoportellenfele nem okozott sok fejtörést csapatunknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A miniszterelnök egy látványos képgalériát osztott meg Tusványosról a közösségi oldalán.
A kivitelezés és a felújítás már idén elkezdődhet.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A miniszterelnök egy látványos képgalériát osztott meg Tusványosról a közösségi oldalán.
A kivitelezés és a felújítás már idén elkezdődhet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.