Elsőként Gyurinovics Fanni ugrott vízbe, aki a korábban döntős és nyolcadik helyezett női 4×100 méteres gyorsváltóban nagyszerű időket úszott. Az idővel egyéniben sem volt gond 100 gyorson, hiszen a 20 éves versenyző egy századdal megjavította az áprilisi ob-n úszott egyéni csúcsát. Csakhogy az 54,98 másodperces idő nem ért elődöntőt, Gyurinovics a 19. helyen kiesett.
Döntőbe jutott a magyar női 4×200-as gyorsváltó a vizes vb-n
Milák Kristóf keddi világcsúcsa és aranyérme után még felocsúdni sem volt idő a budapesti vizes vb-n, szerda reggel máris folytatódott az úszók programja a Duna Arénában. A négy magyar egyéni indulóból három továbbjutott, a női 4×200-as gyorsváltó pedig az ötödik helyen már a döntőben biztosította a helyét. Így az esti programban négy számban lesz magyar finalista.

Férfi 200 háton két magyar indult, közülük elsősorban Telegdy Ádámtól várható el a kiemelkedő eredmény, hiszen tavaly a tokiói olimpián az ötödik helyével megérkezett a világelitbe. Az előfutamban Telegdy könnyed versenyzéssel, 1:57.82 perces idővel csapott célba, és a hetedik helyen biztosan jutott tovább az esti elődöntőbe.
A futam után Telegdy elmondta, nagyon jó formában érzi magát, sikerült kontrollálnia a mezőnyt, az elődöntőben pedig már szeretné megjavítani a Tokióban elért egyéni csúcsát (1:56.15).
A 200 hát másik magyarja, a vb-újonc Kovács Benedek Bendegúz is továbbjutott, ő Telegdy mögött a nyolcadik időt úszta, és elmondása szerint még van tartaléka az elődöntőre is. Igazi meglepetés lenne, ha két magyar is bejutna a fináléba este.

Egyéniben utolsóként Békési Eszter indult szerda délelőtt 200 mellen, és a 20 éves úszó 2:27,95 perces idejével utolsóként, azaz a 16. helyen csúszott be az esti középdöntőbe.
Sós Csaba szövetségi kapitány nagyon bízik a női 4×200-as gyorsváltóban, amely tavaly a tokiói olimpián nyolcadik lett, ráadásul bekerült a csapatba a junior Európa-bajnok Pádár Nikolett, akivel a kapitány szerint tovább erősödött a négyes.
További Sport híreink
Az első futamban úszott a magyar váltó, a rangidős Jakabos Zsuzsanna kezdett, aki után Pádár bizonyította a kapitány reményeit, s nagyszerű úszással felhozta a harmadik helyre a váltót. Ezután Késely Ajna és befejezőemberként Molnár Dóra tartotta a helyezést, az utóbbi még újítani is tudott, így magabiztos előnnyel lett a futamában harmadik a magyar váltó az Egyesült Államok és Kanada mögött.
A második futamban csak Kína és Ausztrália volt jobb, így a magyar lányok a négy nagy nemzet mögött az ötödik helyen ott vannak a szerda esti döntőben.
Így összesen négy számban lesz magyar finalista, hiszen a váltó mellett egyéniben Kapás Boglárka (200 pillangó), Kós Hubert (200 vegyes) és Németh Nándor (200 gyors) is döntőben úszik majd.
Vizes vb, úszás, szerda délelőtti előfutamok, magyar helyezettek (vastaggal szedve a továbbjutók):
Nők: 100 gyors: 19. Gyurinovics Fanni (54,98), 200 mell: 16. Békési Eszter (2:27,95), 4×200 gyorsváltó: 5. Magyarország (7:56,52)
Férfiak: 200 hát: 7. Telegdy Ádám (1:57,82), 8. Kovács Benedek (1:57,88)
Borítókép: Pádár Nikolett a női 4×200-as gyorsváltó tagjaként a vizes vb-n a Duna Arénában (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
További Sport híreink
További Sport híreink
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szoboszlait nem érdekli a szaúdiak pénze, csak a Liverpool számít neki
A szaúdi al-Hilal 120 millió eurót fizetne a magyar játékosért, ám a középpályás nem akar eligazolni a Vörösöktől.

Elliott gólja így írta át az esélyeket arra, hogy ki nyeri meg a BL-t
Az Opta adatelemző cég szuperszámítógépe jósolt a nyolcaddöntők első mérkőzései után.

Neuer úgy ünnepelt az óriási kapuspotya után, hogy belesérült
Lecsapott a karma a Bayern München világbajnok kapusára a Bajnokok Ligájában.

Miért is fizet a Fradi? A rendezők keménykedését jobban büntette az UEFA, mint az Alkmaar szurkolóinak garázdaságát
Amíg a Fradinak harmincezer eurót, addig az Alkmaarnak „csak” húszezret kell büntetésből befizetnie az UEFA számlájára.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Vadászgépet vásároltak a szerbek Magyarországtól

Gázcsőre telepített fasort Óbuda önkormányzata

„Igyunk egy söröcskét” – Gulácsi csomagol és még ma elrepül Lipcséből

Nógrádi György: Nyomozást indít az FBI Volodomir Zelenszkij eltűnt anyagi ügyei miatt + videó

"Azt hittem, csak szórakozik" - Meghan nem hitte el, hogy hajbókolnia kell a királyi család tagjainak

Sándor, József, mit műveltek? Havazást hozhat a felmelegedés

Alisson és Szoboszlai voltak a banditák a futball legnagyobb rablásában

Szoboszlaiékra a PSG vár, madridi derbi is lesz a BL-nyolcaddöntőben

Slot Szoboszlaival példálózott a Liverpool keserves győzelme után

Zelenszkij fotelját féltik Brüsszelben, a Politico az ukrán elnökért aggódik

A PSG lemosta a pályáról a Liverpoolt, mégis Szoboszlaiék ünnepelnek + videó

Medvegyev szerint Macron Micron
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Szoboszlait nem érdekli a szaúdiak pénze, csak a Liverpool számít neki
A szaúdi al-Hilal 120 millió eurót fizetne a magyar játékosért, ám a középpályás nem akar eligazolni a Vörösöktől.

Elliott gólja így írta át az esélyeket arra, hogy ki nyeri meg a BL-t
Az Opta adatelemző cég szuperszámítógépe jósolt a nyolcaddöntők első mérkőzései után.

Neuer úgy ünnepelt az óriási kapuspotya után, hogy belesérült
Lecsapott a karma a Bayern München világbajnok kapusára a Bajnokok Ligájában.

Miért is fizet a Fradi? A rendezők keménykedését jobban büntette az UEFA, mint az Alkmaar szurkolóinak garázdaságát
Amíg a Fradinak harmincezer eurót, addig az Alkmaarnak „csak” húszezret kell büntetésből befizetnie az UEFA számlájára.