Máté Csaba elárulta, kísérletezget-e ma este a Fradi a litvánok ellen
A Konferencialiga selejtezőjének negyedik fordulójában 20 órakor kezdődik a Zalgiris Vilnius elleni meccs.
A Konferencialiga selejtezőjének negyedik fordulójában 20 órakor kezdődik a Zalgiris Vilnius elleni meccs.

A papírforma magabiztos továbbjutást ígér a Ferencvárosnak a Konferencialiga selejtezőjében.

A vezetőedző reméli, hogy a csapata Vilniusban méltó módon tudja képviselni Magyarországot és a Ferencvárost.

A Fradi Vilniusban is legyőzte a Zalgirist, a következő körben a Slavia Praha következik.

Ha a Ferencváros továbbjut, legrosszabb esetben az Európa-konferencialigában főtáblás lesz.

Nem okozott gondot a litván bajnok a Ferencvárosnak a BL-ben, megnyugtató az előny a visszavágó előtt.

Az Európa-ligában a Mol Vidi, a Debrecen és a Bp. Honvéd sem kapott nehéznek tűnő ellenfelet, akad közöttük teljesen ismeretlen csapat is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

A magyar miniszterelnök jelentős diplomáciai sikert ért el Washingtonban.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupcióellenes jelszavakat skandáltak, és az ukrán elnök lemondását követelték.

A miniszterelnök Mathias Döpfnernek, az Axel Springer lapkiadó vállalat vezérigazgatójának adott interjúban hangsúlyozta: az Európai Unió békeprojektből háborús projektté vált, Donald Trump amerikai elnök viszont a béke embere.

Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.

Az orosz elnök határozott lépést tett.

Az olasz és a spanyol klasszis is magabiztosan nyerte meg a maga elődöntőjét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.