Egyiptomban van luxusvillája Zelenszkijéknek? + fotó
A fényűző birtokot az ukrán elnök anyósa idén májusban vásárolhatta meg ötmillió dollárért.
A fényűző birtokot az ukrán elnök anyósa idén májusban vásárolhatta meg ötmillió dollárért.
Az ukrán elnök úgy véli, a nemzetközi partnerek minden győzelemnek és kudarcnak egyaránt részesei.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő bejelentette, hogy hadserege a mozgósítás felerősítését kéri tőle. Az országból közben folyamatosan próbálnak meg kijutni a hadköteles korú férfiak.
A legfontosabb téma F–16-os vadászgépek Ukrajnába szállítása.
Zelenszkij elnök beszédben hangsúlyozta a drónok fontosságát az ország védelmében.
Egy júliusi mikolajivi látogatása során akarták felrobbantani.
Az ukrán elnök bejegyzésében köszönetet mondott a katonáknak az eddigiekért.
Már csak az a szerencse, hogy a szaúdiak alapvetően a béke oldalán állnak.
A Drogkutató Intézet drogpolitikai igazgatója figyelmeztet: a marihuána legalizálása keleti szomszédunknál beláthatatlan következményekkel járhat.
A volt amerikai hírszerző közzétette dokumentumsorozatának második részét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Zólyomban a város külső részén foglaltunk szállást, majd a városközpontot vettük célba gyalog, azzal a sejthető szándékkal, hogy ha útbaesik néhány jó hely, akkor megállunk ott is egy italra.
All pledges have been fulfilled.
Nem kell szűkölködnie, akár édességet is vehet magának a kalocsai börtönben.
Négy NB I-es csapat pénzbüntetést kapott, a Fehérvár szektorbezárásra kényszerül.
Az ANO mozgalom a választások nagy esélyese, támogatottsága stabilan 31-32 százalék között mozog.
A miniszterelnök Magyar Péter feljelentésével kapcsolatban szólalt meg.
Több szempontból sem érdemes megemelni ezt a terhet.
Az ANO mozgalom a választások nagy esélyese, támogatottsága stabilan 31-32 százalék között mozog.
A miniszterelnök Magyar Péter feljelentésével kapcsolatban szólalt meg.
Több szempontból sem érdemes megemelni ezt a terhet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.