Párizsban tanácskoztak a normandiai négyek
A négy vezető több tárgyalást is tartott az Élysée-palotában, hogy életre keltse a 2015-ben Minszkben aláírt békemegállapodást.
A négy vezető több tárgyalást is tartott az Élysée-palotában, hogy életre keltse a 2015-ben Minszkben aláírt békemegállapodást.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök népszerűségének visszaesése természetes, és csak azt mutatja, hogy az új államfő meghozta ciklus eleji fontos döntéseit – mondta Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő.
A Donald Trump amerikai elnökkel folytatott telefonbeszélgetésben egyszer sem volt szó „valamit valamiért” kérésről – hangsúlyozta újfent Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy az amerikai Time magazinban hétfőn megjelent interjúban.
Száznál is többen haltak meg, tüntetők és karhatalmisták egyaránt, ezerhétszáz demonstráló és ezer kommandós sérült meg, de a mai napig nem tisztázódott, mi is történt valójában Kijevben.
Magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselők az Ukrajnának nyújtott amerikai segély visszatartásáról nyilatkoztak a képviselőház három bizottságának szerda éjszakába nyúló együttes meghallgatásán.
A bejelentő szerint a kiszivárogtató szövetségi törvényt sérthetett meg, mert ő maga sürgette a GoFundMe internetes portálon keresztül a pénzadományokat.
Tagadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Kyodo japán hírügynökségnek adott interjúban, hogy Donald Trump amerikai elnök nyomást gyakorolt volna rá egyik választási ellenfele, Joe Biden volt alelnök ügyében indítandó vizsgálat érdekében.
A Biden-affér után újabb kihívás vár Volodimir Zelenszkijre. A Steinmeier-formula elfogadásával Kijev gyakorlatilag zöld jelzést adott Donbász különleges státusának.
Kurt Volker, az amerikai külügyminisztérium múlt héten lemondott különmegbízottja csütörtöki képviselőházi meghallgatásán azt állította, figyelmeztette a kormányt, hogy félrevezető információkat kaphat Ukrajnában Bidenről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
ÉN CSAK LEÍRTAM... – Charlie Kirk halála a baloldal politikusainak és véleményvezéreinek lelkén szárad.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.