Bő egy hete kifizetetlen munkabérek miatt zavargás tört ki a tajvani székhelyű Wistron bérgyártó többek közt iPhone okostelefonokat is előállító, indiai üzemében. A dolgozók java aránylag békésen tüntetett, ám egy kisebb táboruk törni-zúzni és fosztogatni kezdett.
Az incidenssel kapcsolatban több vizsgálat is folyamatban van, az Apple mellett a helyi munkaügyi hatóság és a rendőrség is nyomoz. Eddig annyi történt, hogy a bérgyártókra vonatkozó szabályzatának megsértése miatt a Wistron egyelőre nem kaphat újabb megbízásokat az Apple-től, a hatóságok pedig számos törvénytelenséget feltártak a cég toborzási és foglalkoztatási praktikái kapcsán.

Fotó: MTI/EPA
Az indiai The Economic Times most újabb érdekességre hívta fel a figyelmet: egy 1970-es jogszabály szerint az Apple közvetlenül felelősségre vonható lehet a Wistronnál történt szabálytalanságok miatt. A törvény szerint az alvállalkozós jellegű foglalkoztatáskor nem pusztán a munkát elvégző cégek kötelesek az összes törvényt és szabályozást betartani, de a megbízójuknak kötelességük a lehetőségeikhez mérten meggyőződni arról, hogy ezt ténylegesen megteszik.
Végső soron az Apple felelőssége, hogy a Wistron minden tevékenységet jogszerűen végezzen számára.
Ez új és kényelmetlen helyzet az Apple számára, hiszen Kínában nem volt ilyen problémája: akármilyen botrány is tört ki a gyártópartnereinél, mindig képes volt egy az egyben rájuk hárítani a felelősséget, függetlenül attól, hogy a rendkívüli elvárásai és a kegyetlen versenyeztetése mennyiben járultak hozzá a helyzetek kialakulásához.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Rendületlenül az Apple a világ legértékesebb márkája
Immár a nyolcadik egymást követő évben lett a legértékesebb márka az Interbrand amerikai tanácsadó vállalat globális rangsorában.
A tavalyi harmadik helyről a másodikra ugrott az Amazon, amelynek márkaértéke 60 százalékkal, 200,7 milliárd dollárra emelkedett. A negyedik helyről a harmadikra jött föl a Microsoft, a márka értéke 53 százalékkal, 166 milliárd dollárra nőtt. A tavalyi második helyről a negyedikre csúszott vissza a Google, márkaértéke 1 százalékkal, 165,4 milliárd dollárra csökkent.
A tavaly hatodik Samsung az ötödik lett, márkaértéke 2 százalékkal, 62,3 milliárd dollárra emelkedett.
A tavaly ötödik Coca-Cola a hatodikra csúszott vissza, márkaértéke 10 százalékkal, 56,9 milliárd dollárra mérséklődött.