Közzétették a világ első felvételét a Tejútrendszerben lévő fekete lyukról

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Csillagászok bemutatták az első homályos felvételt a Tejútrendszer közepén lévő szupernagy tömegű fekete lyukról.

Forrás: MTI2022. 05. 13. 11:06
-, 2022. május 12. Az Eseményhorizont Teleszkóp nemzetközi konzorciuma (a világ nyolc összehangolt rádiótávcsöveinek együttese) által készített színezett és 2022. május 12-én közreadott felvétel a Tejútrendszer közepén lévõ szupernagy tömegû fekete lyukról. A Tejútrendszer fekete lyukának Sagittarius A(asterisk) a neve, a Nyilas és a Skorpió csillagképek határához közel helyezkedik el. Négymilliószor akkora a tömege, mint a Napnak. MTI/EPA/Eseményhorizont Teleszkóp Fotó: Eseményhorizont Teleszkóp

 

Szabó Olivér Norton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló csillagásza szerint a felvétel jelentőségét az adja, hogy bepillantást enged ezeknek az objektumoknak a működésébe, abba, hogy mi történik a fekete lyukak közvetlen közelében. Így azokat a fizikai folyamatokat is láthatjuk, amelyekről nem lenne tudomásunk.

Kitért arra is, hogy az előző felvétel és a mostani nagyon hasonlít egymáshoz megjelenésében, azonban a saját galaxisunk középpontjában található képződmény több mint ezerszer kisebb méretű és tömegű a másik fekete lyuknál.

A csillagász magyarázata szerint a több képből álló felvételen valójában nem a fekete lyuk látható, hanem a környezetében lévő forró anyag, ahogy a fekete lyuk gravitációja felénk görbíti a rádió tartományú sugárzást.

Ez tulajdonképpen a fekete lyuk árnyéka

– fogalmazott a csillagász, aki kitért arra is, hogy maga a rádiófelvétel 2017-es megfigyeléseket követően hihetetlen bonyolult matematikai számítások után készült el. A megfigyelések során több órányi adatmennyiséget gyűjtöttek össze a kutatók, hasonlóképp, mint amikor egy fényképezőgéppel rögzítenek hosszú expozíciós idejű felvételt halvány célpontokról.

Borítókép: A Tejútrendszer közepén lévő szupernagy tömegű fekete lyuk (Fotó: MTI/EPA/Eseményhorizont Teleszkóp)

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.