Az egyetlen megoldást az energia tárolása jelentené, azonban Magyarországon mostanáig erre nem volt megoldás. Náhol Krisztián energetikai szakember elárulta, hogy mit tehet a lakosság és a cégek, a fenntartható áramfogyasztás érdekében.
Megszűnik a napelemes betáplálás, a Google keresések közt pedig egyre népszerűbb az elektromos kazán, a klíma, a hőszivattyú, és az infrapanel. Tény, hogy jobban megéri most árammal fűteni, azonban ekkora szintű fogyasztásnövekedést a szolgáltatói hálózat nem tud kiszolgálni. „A reaktorok eleve csökkentett kapacitással működnek, mert a nyári aszály miatt nincsen elég hűtővíz.”– árulta el a szakember, majd hozzátette:
Aki tudott, még időben elkezdett napelemeket telepíteni, amivel az elektromos fogyasztás radikálisan csökkenthető.
Mit ér a napelempark, ha nem tudjuk tárolni az energiát?
„A kormányinfón elhangzott bejelentés óta az egész ország kezdi felismerni, hogy egy napelemfarmnál a legnagyobb probléma az energiatárolás. Egy erőmű fel tud arra készülni, hogy este, amikor nem süt a nap megszűnik az energiaellátás, de ha napközben jön egy nagy felhő, ami 70 százalékban kitakarja a napot, azt a rendszer jelenleg nagy költségek árán tudja csak kezelni. A hálózati anomáliák, és az áramszünetek kezelése egyre fontosabb, és többször szóba kerül az ellátás biztonsága is. Egyórányi áramkimaradás a bankszektorban óriási katasztrófát tud okozni.” – avat be a szakember, aki szerint gyártó egységeknél, kórházaknál, telekommunikációs cégeknél is kiemelten fontos, hogy stabil legyen a hálózat.
Képzeljük csak el, hogy a kórházban elmegy az áram és leállnak a lélegeztetőgépek. Az USA-ban egy hurrikán esetén elvárás, hogy a kórház fennakadások nélkül is tudjon működni, mikor lekapcsolják az áramról.
Itthon gyerekcipőben jár az energiatárolás és az energia menedzsment. A jelenlegi rendszerek csak legfeljebb 1-2 napig tudják áthidalni az áramkimaradást. A bankszektornál 72 óra a maximum amit az akkumulátor bír, a szervertermeknél ez csupán 3-4 óra.
Egy fekete konténerben van elrejtve a megoldás az energiatárolásra
Létezik azonban egy magyarok által fejlesztett, konténerbe telepített szünetmentes rendszer, mely a hagyományos megoldásokkal ellentétben képes ötvözni a hálózati, a napelemek által termelt, az alternatív energiaforrások által előállított áramot. Mivel elsősorban zöldenergiát használ, csak akkor vesz hálózati áramot, amikor a napelemek nem termelnek elegendő mennyiséget a szünetmentes működés biztosításához.