Izraeli háború: humanitárius folyosót nyit a hadsereg a Gázai övezetben
A civilek délelőtt tíz és délután két óra között tudják majd elhagyni az övezet északi részét.
A fiatal lyoni nő otthonának ajtajára horogkeresztet festettek.
Az iráni külügyminiszter után a legfőbb vallási és politikai vezetővel egyeztetett a háborúról Iszmail Haníje.
Bírálta a török elnök lépését Izrael, mondván a Hamász oldalára áll.
Moszab Hasszan Juszef szerint az izraeli háborúnak a Hamász felszámolása vethet véget.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter hat arab ország külügyminiszterével tárgyalt.
A tüntetők Izrael katonai támogatása ellen demonstráltak.
A palesztinpárti menet résztvevői azonnali tűzszünetet követelnek.
A főrabbik nyílt levelet írtak az egyre növekvő antiszemitizmus miatt.
Nem mindennapi törvényjavaslattal álltak elő a republikánusok.
Az ellenállás az izraeli társadalom nagy részének álláspontját tükrözi.
A kontinensen tömegessé válik az antiszemitizmus és az összecsapások a rendőrök valamint a demonstrálók között.
Megváltozott a holokauszttúlélő, magyar származású írónő befogadáspárti álláspontja.
Vannak, akiknek már reményük sem maradt arra, hogy újra életben lássák a rokonaikat.
Az Izrael–Hamász háború kirobbanása óta Európa-szerte megnövekedtek az antiszemita atrocitások.
Már a jövő hét elején megtörténhet az utazás.
Október 7-e óta először szólalt meg Hasszán Naszralláh.
Sokáig semmit nem lehetett tudni róluk.
Izrael arra kérte Libanont, hogy gondolja át, hogy mit tesznek, nem éri meg feláldozni a jövőjüket a Hamászért.
Az amerikai külügyminiszter Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tárgyalt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.