Azt már korábban is kimutatták a szakemberek, hogy az éttermekben, büfékben szóló, hangos zenétől gyorsabban, olykor már-már kapkodva eszünk, ami nem igazán tesz jót az alakunknak és az egészségünknek sem. A híres svéd Karolinska Intézet tanulmánya azonban még ennél is érdekesebbet állít: a városi közlekedés zajai tudatalatti stresszevéshez vezethetnek!
A négy évig tartó kutatás eredményét bemutató dokumentum szerint az emberek derékbősége 10 decibelnyi hangterhelésenként közel egy centimétert nő.
Ez utóbbi zajszint a lehulló falevelek „hangjának” felel meg. A szakemberek ennek tükrében vizsgálták a különböző helyeken élő emberek súlygyarapodását, és megállapították, hogy például a repülőterek közelében élők derékmérete a vizsgált évek alatt hat centiméterrel nőtt. A tudósok ezt az általuk hangreaktív túlevésnek nevezett jelenséget azzal magyarázzák, hogy az érintettek tudat alatti pótcselekvésként fokozott ételbevitellel próbálják ellensúlyozni a zaj okozta stresszt.
Gondolta volna, hogy az okostelefonok használata módosíthatja az anyagcseréjét? Az amerikai Northwestern Medicine szakértői tanulmányukban rámutattak, hogy többek között az alvást, a hormontermelést és az anyagcserét is befolyásolhatja, ha közvetlen fénynek teszi ki a szervezetét. Persze ez alatt nem azt értik, hogy ezentúl sötétben kell élnie, ők az olyan elektronikai cikkek, mint a számítógépek, laptopok, táblagépek és mobilok mesterséges világításától óvnak.
Kék fényük ugyanis, különösen evés közben, növelheti az inzulinrezisztenciát, magasabb vércukorszintet eredményezhet, ami pluszkilókhoz és cukorbetegséghez vezethet.
Ezért is érdemes több időt tölteni offline módban, akár könyvet olvasva, akár közös programokat szervezve a barátokkal vagy a családdal. Ráadásul a közösen elköltött ebéd, vacsora közben, a telefon nélkül, csak a családtagjaira tud figyelni, beszélgethet párjával, gyerekeivel, ami nem csak az alakjának, egészségének, de a gyerekek lelki fejlődésének és a párkapcsolatának is jót fog tenni.