Régóta ismert, hogy a profi bringásoknak és az aktív szabadidő-kerékpárosoknak rengeteg kalóriára van szükségük. Ugyanakkor az már vita tárgya, hogy milyen forrásból szerezzék be a megfelelő ételeket, és miből mennyit kell enniük.
Mennyi az annyi?
Egy brit szakportál számítása szerint szorozzuk meg az aznap megtett mérföldek számát 40-50 kalóriával (egy mérföld 1609 kilométer), és ennek megfelelő kalóriát vigyünk szervezetünkbe. Példaképpen: ha 30 megtett mérfölddel (48 kilométerrel) számolunk, hozzávetőlegesen 1200-1500 kalóriára van szükségünk. A lassabban tekerő, kisebb testsúlyú kerekeseknek inkább 1200 kalóriát ajánlunk, míg a gyorsabbaknak és a nehezebbeknek 1500-at.
A bringás étrend alapjai
A megfelelő versenysúly kialakítása központi kérdés minden profi bringás számára, de az amatőrök is sokkal jobban teljesítenek, ha figyelnek a testsúlyukra.

Fotó: Pexels
„Lényeges szempont, hogy nemcsak a bringa nyergében, hanem azonkívül kis meg kell tanulnunk helyesen táplálkozni”
– vallja Jannette Rho kerékpárversenyző, az amerikai kerékpáros-válogatott edzője.
Nézzük, mit is jelent ez a gyakorlatban
„Leginkább az vezet eredményre, ha olyan étrendet követünk, amelyben a minőség fontosabb a mennyiségnél – mondja Nigel Mitchell, a brit kerékpáros-válogatott és a Team Sky dietetikusa.
– Ennek megfelelően mindig arra biztatjuk versenyzőinket, hogy egyenek rengetek zöldséget, gyümölcsöt, halat, csirkét, sovány húst és természetesen szénhidrátforrásokat.
A teljes kiőrlésű ételekben – kenyérben, tésztában – és a rizsben nemcsak szénhidrát van, hanem vitamin is. Alaptétel, hogy ha nem bonyolítjuk túl a dolgokat, és igazi ételeket eszünk, a teljesítményünk is jobb lesz. Az ideális étrend szerint a nap minden étkezése legyen egyszerű és hatékony.”
Nigel Mitchell szerint tehát napközben egyszerű ételeket kell fogyasztanunk, és arra is figyelmeztet, hogy amikor éppen nem edzünk, két-három óránként fogyasszunk fél liter folyadékot.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.