A mediterrán típusú ember és az olajfák

Magyar olaj! Méghozzá olívaolaj! Ez Török Csaba érdeme, aki beleírta magát a magyar emberek lelkében vezetett rekordok könyvébe. Az elmúlt tizenöt évben ültetett olajfáiról tavaly ötven kilogramm olajbogyót szüretelt, abból két és fél liter került palackba. Van is még belőle a nappalija sarkában néhány üvegecskével – írja a Szabad Föld.

A háromszáz éves olajfa üregeiben madarak élnek Forrás: Németh András Péter/Szabad Föld

Megmozgatja a hegy ívén felfutó meleg szél a háromszáz éves olajfák leveleit. Alant, a messziben szőlőmunkások bíbelődnek a sangiovese szőlőfajta hajtásaival a hozamkorlátozás végett. A másik vulkáni hegy felé nézve fönséges a panoráma, kékes víz csillan a távolban. Sangiovesével a pohárban, az olajfák árnyékában heverészni hű, de nagyon jó!

Meglepő, de Magyarországon vagyunk, a Szent György-hegyről nézve előttünk a Badacsony a mi tengerünkkel, a Balatonnal, melyen apró pontokként jelennek meg a dingik, kalózok, cirkálók, katamaránok fehér vitorlái.

Török Csaba, a házigazda ötvenéves lehet. Lacitól, Katitól, Manyitól, a szőlőmunkásoktól kaptat felfelé a déli oldal olajfákkal tűzdelt ösvényén. Igazi kísérletező típus. Elképzeltem, ahogy idén ősszel az isztriai olajütőben, olívaőrlő malomban – ahol már száztíz éve préselik a környékbeli gazdák termését – ősszel belenéznek az előjegyzési naplóba, és felolvassák az aznap olajbogyótermésükkel érkező gazdák neveit: Susara, Lisac, Novkovic, Pisarovic, Zivkovic, és, és… Török Csaba Magyarországról!?

A férfi pécsi születésű, aki Szegeden gyermekeskedett, majd szülővárosába visszaköltözve közgazdászdiplomát szerzett. Mint német nyelvi szakfordító, egy élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó osztrák cég – amely megvette az ÉLKER-t – alkalmazásába került.

A cég végül része lett az egyik legnagyobb európai élelmiszer-kereskedelmi társaságnak.

Akkoriban, 1998-ban a férfi váltott, s kereskedelmi ingatlanok, „szak­áruházközpontok” építtetésével foglalkozott. Amikor kezdett elege lenni az adminisztrációból és az irányításból, Török Csaba vett a hegyen egy negyven éve olaszrizling szőlővel betelepített telket, majd 2004-ben házat és pincét épített ide.

– Mivel lovagolni jártam erre, lovakkal szerettem volna foglalkozni, de a tartásukhoz a szőlőültetvény miatt már nem maradt hely. Nem akartam én borászkodni, de itt volt a szőlő. Szeretem Olaszországot, ahol megismertem egy borfajtát, a brunello di montalcinót, amely egy bizonyos szőlőfajtából, a Jupiter vérének mondott sangioveséből készül. Nosza, mivel idehaza nem elterjedt, telepítünk tőkéket, és a szőlőből csinálunk egy hordó vörösbort, hiszen nagyon finom – vélekedtem. A születésnapomra kaptam is oltványokat, és 2003. május elsején, ezt tekintem pincém alapításának, háromszáz tőkét elültettünk.

A háromszáz éves olajfa üregeiben madarak élnek
Fotó: Németh András Péter/Szabad Föld

– A sangiovese az etruszk korba visszavezethető szőlőfajta, 2500 éves, majdnem régebbi, mint bármi más a világon. A Római Birodalom területén, ahol rómaiak voltak, mindenhol ültették ezt – teszi hozzá.

Egyszerűen csak magának akart ízletes bort, de elmondása szerint annyira finom lett, hogy szinte belebolondult. Milyen jó lenne eladni! – tört ki belőle a sóhaj. Ezért vett még egy hektár földet, s oda már engedélyekkel, papírokkal telepített különleges, idehaza a termelésben ismeretlen szőlőt. Mivel a sangiovesére nincs felvásárlási gyakorlat, nem veszik meg a környékbeli szőlészek és borászatok, létrehozott egy saját borászatot és palackozót. És csak 2015-ig dolgozott ingatlanfejlesztőként, azóta a birtoknak él.

– Hogyan vetült figyelme az olajfákra?

– Nem is tudom, hogy volt. Bementem egy olasz kertészetbe, s vettem egy pici olajfát. Elültettem, de nem bírta ki. Nem értettem hozzá. Aztán spanyol barátaimtól is kaptam fákat, s pátyolgattam őket. Csipkedtem, trágyákkal kezeltem, locsoltam.

Sokat jártam ki Toscanába, és a kudarcok ellenére nem hittem el, hogy nem mehetne jobban, ezért milliókért vettem nagyobb fákat, és földlabdásan egy huszonöt méter hosszú kamionnal hozattam haza azokat. Firenzétől balra, Pisa felé, Pistoia településen található Európa legnagyobb kertészeti központja.

Mondja azt is, ha az autópálya felől közelítjük meg azt az olasz települést, olyan kertészetek vannak, amelyek kilométer hosszan például csak tíz méter magas pálmafafajtákat árulnak, míg mások leanderekre, olajfákra szakosodtak. A magyarországi kertészetekbe behozott egzotikus növények kilencven százaléka arról a környékről származik.

Az olajfának háromszáz fajtája van, amelyek különféle klimatikus viszonyok között nőnek fel, ennek megfelelően más-más paramétereket bírnak ki. A 2008-ban a templom melletti területen földbe helyezett hetven fának rá egy évre a fele maradt meg, aztán annak fele az újabb évben, s ez így ment tovább, mára maradt belőlük kettő.

A teljes cikk ITT olvasható el.