Ferenc pápa felemelő szeptemberi jelenléte

Több hét, sőt hónap eltelt a budapesti eucharisztikus kongresszus óta, s az azóta eltelt idő már elég ahhoz, hogy érzékeljük: Ferenc pápa ittléte, jelenlétének aurája, illetve az esemény után tett nyilatkozatai is azt tükrözik, hogy nagyon fontos esemény történt, ami egyfajta áttörésként is értékelhető – pozitív értelemben.

Budapest, 2021. szeptember 12. Ferenc pápa távozik Budapestrõl a Liszt Ferenc-repülõtéren 2021. szeptember 12-én. A katolikus egyházfõ az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett a fõvárosba. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd

Olyannyira, hogy nemrég Ferenc pápa úgy nyilatkozott: a nem túl távoli jövőben ismét ellátogat Magyarországra, nyilvánvalóan immáron nem néhány órára.

Mindezt azért írom le, mert tény, hogy több írásomban és nyilatkozatomban is kritikával illettem a pápát, mégpedig döntően két összefüggésben. Egyrészt felvetettem, hogy a pápa túlzottan erős nyilatkozatokat tett az Európában megjelenő, általa populistának nevezett politikusokkal szemben, akikről neki – mint egy helyütt megjegyezte – Hitler harmincas évekbeli beszédei juthatnak az eszünkbe. Egy kissé úgy tűnt ekkor, hogy Ferenc pápa túlzottan átveszi a fősodratú balliberális európai irányzatok és hangadók nyelvezetét, fogalmait, s azt is állítottam, hogy ebből kifolyólag a pápai bírálat alanyait is könnyű kitalálni, akik nem lehetnek mások, mint a nemzeti szuverenitást foggal-körömmel védő közép- és kelet-európai politikusok, kiegészülve még olasz politikusokkal.

Másfelől a kritikám arra vonatkozott, hogy túlzottan engedékeny a liberális és egyben globalista körök világkormányzással, globális intézmények felállításával kapcsolatos vízióival szemben.

Ugyanakkor szólni kell arról, ha van pozitív fordulat: karácsony előtt néhány nappal, visszatekintve megállapíthatjuk, hogy fontos, nagyon fontos volt a pápa budapesti, majd szlovákiai jelenléte, mert sikerült olyan üzeneteket eljuttatnunk neki, amelyek láthatóan megérintették és lelkesítették – s mi is ugyanúgy kaptunk tőle lelkesítő mondatokat, jelenlétet, kisugárzást.

Először Pozsonyból hazafelé tartva, a repülőn adott sajtótájékoztatóján csak a dicséret hangján szólt rólunk. A magyarok számos értékéről beszélt, kifejtette, hogy megérintette őt a magyarok mély ökomenikus szellemisége, és világossá tette, hogy miért volt ilyen rövid a budapesti látogatása. „Kalapot emelt” a magyarok ökológiai tudatossága előtt, s nem utolsósorban méltatta a magyarok családvédelmi intézkedéseit, s óriási megerősítést adott politikai vezetőinknek a szállóigévé vált „a család az apa, az anya, a gyermek és pont” kijelentésével. Emellett még arra is ígéretet tett Áder János köztársasági elnöknek, hogy megfontolja, a következő évek során újra eljön Magyarországra, immáron „országlátogatásra” (hiszen ő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkezett).

Ezek után néhány nappal később, egy nyilvános audenciáján – immáron összegezve tapasztalatait – a remény útjának, illetve Európa gyökereihez való visszatérésnek nevezte budapesti és szlovákiai látogatását. „Az evangélium képviselte reményt” látta viszont Budapesten, s kifejtette, hogy látogatása helyszínein „élettel teli gyökerekre talált”, miközben máshol az európai gyökereket „muzeális leletként őrzik, ideologizálva és eszközként használva tekintély vagy hatalom vezérelte érdekből”. Beszélt arról is – s ez kiemelendő! –, hogy Európában Isten jelenlétét a régi és új ideológiákból egyforma gondolkodás köde fedi be. Egyforma gondolkodás – nem nehéz észrevenni, hogy a kontinenst behálózó és elárasztó fősodratú gondolkodásmódra utalt.

Az sem akármi, hogy megemlékezett Mindszenty József bíborosról és az eperjesi görögkatolikus püspökről, Gojdics Péter Pálról.

Ezek után pedig néhány napja Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta Erdő Péter bíborost, aki később beszámolt arról, hogy a pápa nagy elismeréssel szólt a magyarországi hívók közösségéről, amely a pápa szerint a történelem fordulatai közepette is meg tudta élni és valósítani, hogy Jézus Krisztus kerüljön a középpontba. Bizony, igaza van a pápának: a kommunista elnyomás a hit igazi próbatétele volt, s éppen a diktatúrával szembeni ellenállásunknak is köszönhetjük, hogy ma százszor nagyobb a keresztény értékrend iránti elköteleződésünk, mint a Nyugatnak.

Úgy vélem mindennek fényében, hogy Ferenc pápa a két országban tett látogatásán megérezte a közép-európai keresztény szellemiség erejét, megérezte és láthatta, hogy a remény az ő irányában is erősen megmutatkozik ezekben az országokban. Mi pedig láthattuk, hallhattuk és érzékelhettük, hogy a pápa nyitott volt ezekre a hatásokra, mélyen megérintette mindaz, amit Európa ezen táján tapasztalt – hiszen nyilatkozatai éppen erről árulkodnak.

Aligha lehet kétségünk afelől, hogy az európai balliberális fősodratú elit mindent megtesz azért, hogy a pápa a hitéleti kérdéseken túl úgy vagy legalábbis hasonlóan lássa a világot, ahogyan ők látják, hogy a pápát is a liberális buborék vegye körül.

Igen ám, de itt vagyunk mi, közép-európaiak, akik ragaszkodunk keresztény gyökereinkhez, és ellökjük magunktól a liberális buborékot.

Itt járt nálunk a pápa, és láthatóan kaptunk és adtunk egymásnak valami fontosat.

A reményt és az igazság szeretetét.

Borítókép: Ferenc pápa (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)