Itt tartunk most, és ebből az is következhetne, hogy meneküljünk ki az őrületek – pontosabban a nagyon is átgondolt globalista érdekek által vezérelt szándékok – házából. Amíg még nem késő.
És mégsem ezt mondom.
Hanem azt, hogy ehelyett kezdeményezni kellene a tagállamok vezetőinek részvételével egy átfogó megbeszéléssorozatot, ha tetszik: konventet az unió radikális reformjáról.
Ez egyszer, sőt már többször is megtörtént az unió történetében, például az 1992-es schengeni egyezmény is így született meg: átfogó tárgyalások útján. De 2004-ben konvent alakult azzal a céllal, hogy az uniónak alkotmánya legyen. Emlékeznek, ebbe az alkotmányba nem került volna be az Európa keresztény gyökerére, kultúrájára való hivatkozás. Az alkotmány végül a francia és holland népszavazáson elbukott – szerencsére –, s helyette sunyi módon megcsinálták – azonos tartalommal, kereszténység nélkül – a lisszaboni szerződést, amelybe már nem szólhatott bele jószerivel senki.
Azt vélem tehát, hogy az unió működését gyökeresen át kell alakítani. Feje tetejéről a talpára kell állítani, felülről, a bizottság által irányított nemzetközi együttműködés helyett alulról építkező, erős tagállami szuverenitásra épülő uniót kell létrehozni, amelyben az állam- és kormányfőket tömörítő tanácsé az irányítás joga, a bizottság visszaminősül végrehajtó hivatallá, és nem lesz többé döntéshozó fórum, a parlament pedig nemzeti parlamentek delegált tagjaiból áll össze, vagyis e fórumon is a nemzeti érdekek ütköztetése válik a meghatározóvá, nem a globalista-liberális öngyilkos ideológia.
Meg kellene próbálni, ez nem ördögtől való gondolat, hanem a lenni vagy nem lenni kérdése.
Tudnunk kell: eredetileg az USA szándéka volt az „egységes Európa”, az európai föderális állam létrehozása, hogy könnyen irányíthassa a kontinenset a második világháború után, a beépített, globalista embereivel (lásd Jean Monnet-t például).
