A Nyugat nem mondja: I am a Christian (keresztény vagyok)

Sorra-rendre érkeznek a keresztények elleni brutalitásokról, borzalmas gyilkosságokról szóló hírek, ám Európa hallgat.

Holott Európa, tágabban az euroatlanti világ lelke, gyökere a kereszténység, innen ered, ebből meríthet, ide térhet vissza. Európa a szociális érzékenységét, a szolidaritását, a humanizmusát Jézus Krisztusból meríti; erkölcsei, normái a kereszténység erkölcsei és normái.

Elviselhetetlen és felháborító, ami a Charlie Hebdo szerkesztőségével szemben történt ez év elején. Ennyi idő után azonban talán már annyi megemlíthető, hogy a szatirikus lap a kereszténység tagadását is képviseli; amit a szerkesztőség művel, az a végletekig vitt ateizmus, amely nem tolerálja, nem viseli el a vallásokat. Igaz, a zsidó vallással szemben mintha kivételt tenne. Saját tevékenységével kapcsolatban kiköveteli Európától és a világtól a teljes toleranciát, míg ő maga – az iszlám mellett – a kereszténységgel szemben is végletesen intoleráns. Ezzel végső soron szembemegy az emberi méltósághoz való joggal, illetve a szólás- és vallásszabadsággal – ha ki akarjuk élezni: szembemegy az emberi jogokkal.

Ám ezzel együtt egy ideig mindenütt harsogott a „Je suis Charlie”, amely a merényletek elítélését illetően teljesen jogos és indokolt volt, mert az erőszak és a gyilkosság sehol és semmivel nem igazolható. Ugyanakkor a szerkesztőség által képviselt szélsőséges szellemiséggel, a keresztényellenességgel való azonosulás – nos, ez már nem más, mint Európa önsorsrombolása.

Úgy tűnik, az önsors-rombolás folytatódik: a keresztényüldözés riasztó méreteket öltött, s immáron a középkori vallásháborúk feléledésének veszélyével nézünk szembe. Mindebben az Iszlám Állam jár élen: nemrég az általuk szétküldött videón az egész világ láthatta, hogyan fejeznek le huszonegy ártatlan egyiptomi kopt katolikus hívőt, akiknek egyetlen „bűnük” az volt, hogy hittek Jézus Krisztusban. Ez a kegyetlenség olyan mértékű, hogy úgy érzem, érzelmileg szinte nem is tudunk mit kezdeni vele, felfoghatatlannak tartjuk, ezért egy kicsit – szinte ösztönösen – el is hessegetjük magunktól ezeket a híreket. Talán azért is, mert ha szembenézünk velük, akkor fel kell tennünk a kérdést: az emberiség a több ezer éves történelme során mennyit is fejlődött a kőbalták, de legalábbis a középkor legvéresebb évszázadai óta?

S hogy valóban a vallásháborúhoz közelítünk, azt a tömeggyilkosok vezetőjének videón elhangzó szavai bizonyítják. A vezető egyenesen Rómának üzent, kijelentve, hogy az összes európai keresztény immáron ellenségnek tekinthető.

De a keresztényellenesség korántsem korlátozódik az Iszlám Államra. Két napja Pakisztánban két keresztény templomot, két hete pedig Jeruzsálemben, a Jaffa kapu mellett egy görögkeleti kolostort gyújtottak fel. Valóban nincs béke az Olajfák hegyén, nincs béke a Szentföldön, hiszen a hírek arról is szólnak, hogy fiatal – általában Amerikából érkezett – radikális zsidók rendszeresen leköpik és gúnyolják a keresztény szerzeteseket és papokat, ami ellen már Pierbattista Pizzaballa, az Apostoli Szentszék által megbízott ferences szerzetes is fellépett, s kérte Benjámín Netanjáhú miniszterelnök segítségét, mindhiába.

Jómagam néhány héttel ez előtt arról írtam, hogy ha a nagy vallások – a kereszténység, az iszlám, a zsidó vallás – nem ismerik meg, nem „tanulják meg” egymást, akkor végül elpusztítják egymást. Ahhoz azonban, hogy a megismerés és az egymáshoz közeledés megindulhasson, az kell, hogy mindegyik vallás megőrizze az identitását és erkölcsi erejét. Jelenleg viszont azt látjuk, hogy az európai kereszténység nem felel meg ennek a minimális követelménynek, kiindulópontnak sem. Önmagát gúnyolja, ostorozza, s folyamatosan önmagát korlátozza. Így aztán védtelenné és kiszolgáltatottá válik a többi vallással szemben, különösen abban az esetben, ha a másik vallás – jelesül az iszlám – radikális, szélsőséges erői megérzik és felmérik, hogy az európai kereszténység sebezhetővé és védtelenné vált.

Csak erős és magabízó kultúrák és civilizációk tudnak egymással egyezségeket és megállapodásokat kötni. Ne áltassuk magunkat, az emberi történelem már sokszor bizonyította, hogy az erősek és magabiztosak nem kímélik meg a gyengéket és önmagukban meghasonlottakat.

Európa jelenleg identitásában gyengének, széthúzónak és védtelennek mutatkozik, ettől vérszemet kapnak azok a szélsőséges iszlám csoportok, amelyeknek egyetlen célja, hogy megtörjék a Nyugat fölényét és magabiztosságát. Meggyőződésem, hogy meghatározott globális hatalmi köröknek érdekében állhat, hogy Európa a civilizációk, vallások újjáéledt küzdelmében gazdaságilag és kulturálisan meggyengüljön, elveszítve ezzel a világban eddig betöltött vezető szerepét.

Éppen ezért riasztó jel, hogy miközben Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában keresztényeket ölnek és üldöznek, Európa mélyen hallgat. Holott bele kellene kiáltani a világba: „Keresztény vagyok!”