Legalább akkora tétje van a novemberi kínai tisztújításnak a távol-keleti ország gazdaságára nézve, mint a politikai viszonyokra vetítve. A Kínai Kommunista Párt (KKP) november 8-i kongresszusán a KKP frakciói ugyanis nemcsak a politikai irány tartásáról vagy újraírásáról döntenek, hanem közvetve arról is, hogy mi a fontosabb: tartani a 7-8 százalékosra csökkent, még mindig rendkívül komoly léptékű GDP-növekedést, vagy nagyobb szeletet hasítani az egyre nagyobb tortából a szélesebb néprétegek számára. A tét hatalmas. Az egyik irányzat inkább a látványos, és a Kínát néhány évtizeden belül első számú világhatalommá tevő nemzeti össztermék-növelésben hisz. Ez kétségkívül kielégíti a nagyhatalmi vágyakat dédelgetők igényeit, de százmilliókat hagy abban a mélyszegénységben, melyben most is kénytelenek élni.
Kína ipari termelésének növekedése az elmúlt egy-két évtizedben elérte, sőt meghaladta a 16-17 százalékot, ami már-már hihetetlen, a valóságban pedig inkább tarthatatlan növekedést jelentett. A GDP emelkedése sokáig szintén két számjegyű volt, az utóbbi két-három évben viszont 8-9 százalékosra esett vissza. Az általunk megkérdezett szakértő úgy fogalmazott: a 8 százalékos határvonalat a nyugati közgazdászok fetisizálták elsősorban, de a további csökkenés sem jelentene katasztrófát. Való igaz, az utóbbi időben egyre növekszik azon tanulmányok, cikkek száma, melyek kőbe vésték ezt a mértékű össztermék-növekedést, és állították: ha ez alá csökken a lépték, Kína felkészülhet a legrosszabb forgatókönyvre.
A külügyi intézet Kína-szakértője nem teljesen ért egyet azokkal, akik a pártvezetésben fellelhető két gazdaságpolitikai irányt éles határvonallal választják el. Matura Tamás úgy véli, a GDP-növekedés megtartása mellett is lehet életszínvonalat emelni, és mivel a kínai vezetés minden esetben kompromisszumok útján jut el a végleges célkitűzésig, a két célkitűzés egyidejű megvalósításában is meg fognak tudni állapodni. Matura mindemellett egyetértett Salát Gergellyel (ELTE), miszerint a következő időszakban nem tartható a 10 százalék körüli GDP-arányos növekedés. A KKP tisztánlátását mutatja, hogy a 12. ötéves tervben (2011–2015) lassabb ütemű, ugyanakkor kiegyensúlyozottabb progressziót ír elő, és többet kíván juttatni a népnek.
Trendforduló előtt áll Kína
Kína több szempontból is trendfordulóhoz érkezett, hangoztatja Salát Gergely, és ezt a külügyi intézet kutatója is megerősítette. A kínai vezetés érzékeli a változást, de kérdéses, hogyan kíván reagálni rá. Az egekbe szökő termelés helyett elérkezett az ideje az általános életszínvonal növelésének, a mennyiségi helyére be kellene lépnie a minőségi termelésnek. A nyersanyagigényes iparágakat mindenképpen fel kell váltania a zöldgazdaságnak, a vidéki üzemekbe pedig el kell juttatni a máshol is alkalmazott csúcstechnológiát. Ma már az elitisták sem hajtogatják szüntelenül a termelési verseny szükségességét – így Salát –, hiszen ők is látják: gazdasági paradigmaváltás kell. Az extenzív növekedést előbb-utóbb fel kell váltania az intenzívnek, magyarul a belső fogyasztás növelésére kell törekedni a kivitel súlyának visszaszorítása mellett.
Elöregedés vs. túlnépesedés
A remélt növekedési ütemet korábban az évente a munkaerőpiacra lépő – közel magyarországnyi – munkavállalói tömeghez szabták, ez a számítás viszont lassan idejétmúlttá válhat. Ennek oka Kína jelenleg talán legégetőbb problémája: az elöregedés. Az ország lélekszáma egyelőre még nem csökken – a fordulópont 2025 táján várható –, de ez sincs messze, az igazi gond azonban az, hogy az elkövetkező évtizedekre egyre kevesebb fiatalnak kell majd eltartania egyre növekvő számú idős embert. Salát Gergely felhívta a figyelmet: Kína egy speciális eset, olyan ugyanis még nem fordult elő a világtörténelemben, hogy egy ország népessége előbb öregedjen el, mint hogy meggazdagodna. A probléma az, hogy Kínának választania kellett az akár könnyen élelemhiányhoz vezető túlnépesedés és a jövőbeli elöregedés mellett, s Kína az utóbbi mellett döntött az „egy gyerek” politika bevezetésével. Ezzel együtt az inaktívak eltartásának problémája az oktató szerint most még nem drasztikus, 20-30 év múlva viszont már bizonyára az lesz.
Az „egy gyermek, egy család” irányelv ellenére a munkaerőpiacon aktív kínaiak az elmúlt évtizedekben gond nélkül képesek voltak eltartani az inaktívakat, de ez nem sokáig lesz már így. Így látja ezt Matura Tamás is, aki kiemelte: 2017-re abszolút mértékben is csökkenésnek indul majd a munkaképes kínai népesség, és hiába lazítanak a gyermekvállalást korlátozó rendelkezéseken (például nagyvárosban lakó egyke szülők már vállalhatnak két gyermeket), a negatív demográfiai hullám így is lezajlik. „Ha marad a jelenlegi trend, 2050-re 1 milliárd fő alá csökkenhet a kínaiak száma, ami teljesen fenntarthatatlanná tenné a jelenleg működő gazdasági rendszert.” Ezt pedig a sem a KKP liberálisabb sanghaji erőcsoportja, sem a korábban Po Hszi-laj fémjelezte neobaloldaliak nem engedhetik.
