Kétszer annyian üdülhetnek idén az Erzsébet-programmal

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Idén kétszer annyi nagycsaládos és nyugdíjas üdülhet az Erzsébet-program keretében.

KG
2013. 02. 12. 14:16

Sporttáborok is indulnak

Idén az Erzsébet-tábor keretében 42 pályázatot hirdetett meg az MNÜA, 1,4 milliárd forint értékben. Az általános táborokban családsegítő és/vagy gyermekjóléti szolgáltatásban, valamint átmeneti gondozásban részesülő gyermekek, gyermekvédelmi szakellátásban, nevelőszülői hálózatban ellátott gyermekek, iskolai csoportok jelentkezhetnek, s újra lesznek tematikus táborok is népszerű sportolók és művészek vezetésével.

Kovács „Kokó” István olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó elmondta: tavaly öt kategóriában – birkózás, cselgáncs, ökölvívás, labdarúgás, tehetségkutatás – indítottak sporttábort. Az idei évben 11 sporttábor várja a fiatalokat, a kajak-kenuval, kosárlabdával, öttusával, úszással, vízilabdával és két tenisztáborral bővült a kínálat.

Azok, akik inkább a művészetek iránt érdeklődnek, a tavalyihoz hasonlóan választhatják például az előadó-művészeti, népművészeti-, kézműves- és néptánctábort. Idén új tematikus táborok is lesznek, önismereti, színjátszói és médiatémakörben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.