A kkv-k egyre jobban teljesítenek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A fejlődés útjára léptek a kkv-k, egyre kevesebb teher nyomja a vállukat – mondta a Fidesz szóvivője.

WA
2013. 08. 19. 14:22

Magyar József, a 2003-ban alakult M-Logosz Kft. ügyvezetője arról szólt, hogy a nagyvállalatok beszállítójaként működő társaság a Széchenyi Kártya Program forgóeszköz hitelét veszi igénybe, amellyel sikerült jelentősen javítania likviditási helyzetét.

Korábban Selmeczi Gabriella arra hívta fel a figyelmet, jobb ma vállalkozónak lenni, mint 2010 előtt, a kormánytöbbség ugyanis számos eszközzel segíti a hazai kis- és középvállalkozásokat, köztük olyan térségek cégeit, amelyekről korábban a Gyurcsány–Bajnai-kormányok lemondtak. A Fidesz szóvivője július 17-i sajtótájékoztatóján kifejtette: legnagyobbrészt a kkv-k viszik hátukon a magyar gazdaságot, ezért a kormány már eddig is sok intézkedéssel segítette őket. Ilyen például az adó- és adminisztrációs terhek csökkentése, a munkahelyteremtés támogatása, a kedvezményes hitelek és a könnyen elérhető fejlesztési források elérhetővé tétele.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.