A bankok kézzel-lábbal tiltakoznak a kormányzat által kijelölt devizahiteles-mentőcsomagok ellen, mindenáron azt szeretnék, ha a kormányzat – és így az adófizetők – állnák nagyobbrészt a cechet.
Pedig a pénzintézeteknek elsődleges érdeke a devizahitelesek megmentése – mondta el Barcza György közgazdász. Így a nemfizető adósok egy része újra fizetőképessé válik, és csökken a bedőlő hitelek aránya is, hiszen akár 35-40 százalékkal is csökkenhetnének a devizahitelesek törlesztőrészletei, ha sikerül a devizahitelek forintosítása. A tárgyalások azonban egyelőre megrekedtek.
A nagybankok sűrűn érvelnek azzal, hogy már így is veszteségesek, nem bírnának el több terhet, és ezt szeretik többek között a bankadóra fogni. Ennek egyik oka valóban a bankadó – mondta el a közgazdász –, ugyanakkor azok a pénzintézetek, amelyek szigorúbb feltételek mellett adtak csak hiteleket, az újabb közteher ellenére is stabilan nyereségesek maradtak (például az OTP), míg amelyek nyakra-főre osztogattak hiteleket, azok veszteségesbe fordultak, mert hozzájuk özönlöttek kölcsönért a jelenleg már fizetni nem tudó adósok, és tömegével vették fel a hiteleket. A PSZÁF-jelentés szerint is ez utóbbi tétel – a bedőlő ingatlanhitelek – adták a veszteség nagyobb részét, nem a bankadó.
A négy legveszteségesebb nagybank az elmúlt négy évben 800 milliárd forintot bukott, elsősorban a rossz hitelpolitikája miatt. Csak azért nem ment közülük egy sem csődbe, mert külföldi anyabankjaik tőkeinjekciókkal támogatták őket. Összehasonlításképpen – ahogy Barcza is elmondta – a nyereséges OTP nem számíthatott ilyesfajta segítségre, sem bármiféle anyabankok olcsó devizájára, a veszteség azért kerülte el, mert nem osztogatott kölcsönöket boldog-boldogtalannak.
A válság előtt egyes nagybankok nemcsak befogadták a később fizetőképtelen adósok hitelkérelmeit, hanem egyenesen buzdították is őket a kölcsönfelvételre, büszkén hirdetve magukról, hogy ők ügyfélminősítés, azaz bármiféle szűrés nélkül adnak jelzáloghitelt gyakorlatilag bárkinek. Mindezt úgy, hogy – a Magyar Nemzeti Bank felmérése szerint – 2010-ben a lakosság jelentős része a pénzügyi alapfogalmakkal sem volt tisztában.
A svájci frank árfolyamának megugrása után a devizahitelek törlesztőrészletei a magasba szöktek, ami legelőször azokat az adósokat érte utol, akik a kisebb ingatlanfedezet vagy az alacsonyabb jövedelmük miatt csak a lazább hitelezést folytató bankoktól kaphattak hitelt. Így szükségszerűen az ilyen, felelőtlenül kölcsönöket osztogató pénzintézeteknél gyülemlett fel a legtöbb nemfizető jelzáloghitel, miközben a hitel fedezetét adó ingatlanok értéke a válság miatt mélyen a felvett összeg alá zuhant.
Ha ehhez még hozzáadjuk a svájci frank árfolyamának elszállását, elképzelhető, hogy az ilyen bedőlő hitelek a bankoknak milyen mérhetetlen veszteséget okoznak, hiszen hiába árverezik el a fedezetként szolgáló ingatlant, a kölcsönadott pénznek csak a töredékét kapják így vissza.
Ennek fényében meglepőnek tűnhet, hogy jellemzően éppen a laza hitelezésük miatt most legtöbbet szenvedő pénzintézetek kardoskodnak a leginkább az ellen a megoldás ellen, hogy a tartozás egy részét, azaz az árfolyam-különbözetet ők vállalják át, így megelőzve az újabb jelzáloghitelek bedőlését.
2009 első negyedéve óta bő négyszeresére nőtt a fizetni nem tudó, devizaalapú jelzáloghitelesek aránya, jelenleg 21,2 százalékuk több mint 90 napja nem tudja törleszteni a külföldi pénzben felvett kölcsönét. Ez eleve sok százmilliárd forint veszteséget jelent a bankoknak, és a trend a válság kezdete óta töretlen, így valószínűsíthető, hogy a jövőben még több hitel fog bedőlni.
Mint korábban írtuk, Boros Imre közgazdász szerint a nemfizető adósok miatt kiesett bevételeiket a bankok a kamatok további emelésével pótolják, azaz a fizetőképes ügyfelek fizetik a számlát azok után is, akik anyagilag már belerokkantak az emelkedő törlesztőrészletekbe.
Ez a gyakorlat azonban a végtelenségig nem folytatható, hiszen minél magasabbra szöknek a kamatok, annál magasabb lesz a törlesztőrészlet, és annál több hitel fog bedőlni. A bankok a szocialista kormányzat alatt számíthattak arra, hogy az állam az adófizetők pénzével majd kihúzza őket a gödörből, a jelenlegi kormány azonban egyértelműen jelezte, hogy nem hajlandó erre.
Tehát a bankok számára úgy néz ki, az egyetlen kiút az maradt, ha némi áldozatot vállalva beszállnak az adósmentésbe, mielőtt a bebukó hitelállomány miatt csődbe mennek.
Becslések szerint állami hozzájárulás nélkül a bankoknak 500 milliárd forint körüli részt kellene vállalniuk, ennyivel nőtt a devizaadósok tartozása a kölcsön folyósítása óta az árfolyam megugrása miatt. Magyarán az adós annyi törlesztőt fizetne, amennyit 180 forintos frankárfolyamon kellene, a maradékot pedig a bankok tennék hozzá hónapról hónapra, így a veszteséget a devizahitelek kifutásával összhangban mintegy tízéves időintervallumban kellene leírnia a pénzintézeteknek.
Ez évente körülbelül 50 milliárd forintot jelentene Barcza György szerint, azaz nagybankonként nagyjából 6 milliárdot. Tekintettel arra, hogy a négy legveszteségesebb nagybank az elmúlt négy évben 800 milliárd forintot bukott, jórészt a bedőlő hitelek miatt, egy kérdés marad: miért húzzák hónapok óta a bankok a tárgyalásokat a kormánnyal?
A válasz egyszerű: a társadalmi elégedetlenség nő, a társadalom, és főleg a törlesztésbe belerokkanó devizahitelesek a kormánytól várják a megoldást, így az idő rövidebb távon még a bankoknak dolgozik – mondta Boros Imre. A közgazdász szerint a pénzintézetek időhúzással zsarolják az államot, hogy kénytelen legyen jelentősebb összeggel beszállni az adósmentésbe, azaz valamennyire konszolidálja a bankok veszteségeit.
Egy ilyen, több százmilliárdos tétel azonban veszélybe sodorhatja a kormány gazdasági eredményeit, akár a három százalék alatti hiánycélt, akár az olyan jóléti intézkedéseket, mint a további rezsicsökkentést vagy az élelmiszerek áfájának tervezett csökkentését.
