Varga: Nehéz évek vannak mögöttünk

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormány célja, hogy a kereskedelem, a fogyasztás a magyar gazdaság egyik növekedési faktora legyen.

WL
2013. 11. 11. 15:15

A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy a kiskereskedelmi forgalom alakulása követte a pozitív gazdasági trendeket, a változás jelei már 2012 első felében megmutatkoztak, és idén már érdemi fordulat mutatkozik a háztartások fogyasztásában is.

A miniszter úgy fogalmazott: „nehéz és munkával teli évek vannak mögöttünk”, egyben megköszönte a kereskedelmi szektornak, hogy partner volt az átalakításokban. A kormány célja, hogy a kereskedelem, a fogyasztás a magyar gazdaság egyik növekedési faktora legyen, ezért a kormány továbbra is törekszik arra, hogy a partneri együttműködés megmaradjon a szektorral – emelte ki Varga Mihály.

A kormánynak és a szakma szereplőinek tízéves stratégiát kell kidolgozniuk a kereskedelem számára Demján Sándor szerint. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke a rendezvényen elmondta: a stratégia középpontjában a magyar élelmiszer-gazdaság feltámasztásának kell állnia. A nagy élelmiszerláncokat egy szervezett termelői háttér létrehozásában, magyar termékek árusításában kellene támogatni, és a közfoglalkoztatást is ebbe az irányba kellene elvinni – fogalmazott az ügyvezető elnök.

Krisán László, a VOSZ kereskedelmi és szolgáltatási szekciójának elnöke saját szervezete és a többi kereskedelmi érdekképviselet nevében azt javasolta, a kormánnyal közösen hozzanak létre egy kereskedelmi kerekasztalt a tízéves stratégia kidolgozására.

Demján Sándor azért tartja fontosnak egy ilyen stratégia kidolgozását, mert a szakmának számít, hogy a kormánnyal együtt milyen jövőt vázolnak fel a kereskedelem elé, másrészt pedig mert az utóbbi időszakban sok módosított szabály, „piaci beavatkozás” volt.

Az ügyvezető elnök felhívta a figyelmet arra, hogy ahol magasak a fogyasztást terhelő adók, ott virágzik a feketepiac. Szerinte minden többlet-adóbevételt adócsökkentésre kellene felhasználni, mert a versenyképesség így növelhető. Amíg a régióban Magyarországon a legmagasabb az áfa, addig virágzik a feketepiac. Demján Sándor szerint a húságazatban az alacsonyabb áfával lehetne eltüntetni a feketepiacot, ebben „bátrabban léphetett volna” a kormány.

Az ünnepségen átadták a kormány által alapított Klauzál Gábor-díjakat, valamint a VOSZ által létrehozott Magyar Kereskedelemért Nagydíj elismeréseket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.