Aszódi: A paksi bővítés az oroszok érdeke is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szükség van a Paks II által termelt áramra – közölte Aszódi Attila a Hír TV-ben kedden.

MNO
2014. 12. 09. 21:33

Az üzemanyag-szállítással kapcsolatban a kormánybiztos elmondta, azt Oroszország vállalja az első húsz évben, ez benne van a szerződésben. Az ár meghatározása a szabadpiaci elemekhez kötött, de hazánk jelentős árkedvezményt kapott – tette hozzá.

Rendkívüli jelentőségű szerződéseket írtak alá intenzív, öt hónapos tárgyalásokat követően kedden reggel a paksi atomerőmű bővítéséről – mondta Aszódi Attila a keddi, budapesti kormányszóvivői tájékoztatón. Ismertetése szerint három szerződésről van szó, az első úgynevezett EPC-szerződés az erőmű tervezésének részleteit tisztázza, a következő 12 év feladatait rögzíti. A második üzemeltetési-karbantartási szerződés, a harmadik üzemanyag-szerződés.

 

A most aláírt megállapodások alapján januártól elkezdődhet az orosz tervek magyar adaptációja. Az építés 2018-ban vehet startot, majd az első blokk 2025-ben, a második pedig egy évvel később indulhat. Az első fűtőanyagtöltet költsége része a beruházásnak. A szerződések szerint a reaktorszigetet az orosz fél készíti, de a beruházás értékének 40 százalékát külső cégek végzik. Ezek részvételére az uniós közbeszerzési szabályokat alkalmazzák.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.