Repedezik az Egyesült Államok hegemóniája

Európai nagyhatalmak az amerikai nyomás ellenére is csatlakoztak az új kínai világbankhoz.

Az Egyesült Államokat időben is lekörözte Peking, Amerika ugyanis már régóta szeretné tető alá hozni a Csendes-óceánon átnyúló szabad kereskedelmi partnerséget, amely az amerikaiak irányításával kötné össze a dél-ázsiai régiót több fejlett állammal, így például Ausztráliával, Kanadával és Japánnal.

Az AIIB azért is számít az amerikaiak vereségének, mert kiemelkedik az eddig alapított, a fejlődő országokra koncentráló bankok közül: egyrészt a folyósítandó hitelek indulóösszege óriási, az alaptőke felét Kína teszi be a közös kasszába, másrészt olyan piacokon működne, amelyek a világgazdaságban jelenleg a leggyorsabban bővülőnek számítanak. Kiugróan gyors fejlődést mértek többek között Kínában, Indiában, Vietnamban, több belső-ázsiai államban, illetőleg Törökországban. Az ázsiai infrastrukturális fejlesztési igények az 1966-ban alapított, japán érdekeltségű Ázsiai Fejlesztési Bank becslése szerint 2020-ig elérhetik a nyolcezermilliárd dollárt, ezzel a nagyságrenddel sem az IMF, sem a Világbank nem tud mit kezdeni.

Az Egyesült Államokat több kritika is érte a fejlesztési bank kapcsán: egyrészt képmutatással vádolták, amiért a mai napig nem változtatott a valutaalap régi, torz szavazati arányán, és nem hajlandó növelni a ma már sokkal nagyobb gazdasági erővel bíró tagállamok kvótáját. Jelenleg amerikai kézben van a szavazatok 15 százaléka, miközben Kínáé mindössze három százalék körüli, a feltörekvő államok ráadásul már többször kérték a kvótarendszer megváltoztatását – eredménytelenül. Másrészt a szegénység elleni küzdelmet reklámozó Egyesült Államokról kialakított képbe nehezen illeszkedik, hogy közvetetten olyan beruházásokat fúrna meg, amelyek a világ legszegényebb régióinak is kedveznének, pusztán azért, mert hatalmi kérdésként kezeli az AIIB-t.

Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász az új bankkal kapcsolatban erős kritikát fogalmazott meg a Project-syndicate.org oldalán: szerinte a nagy hírek most már nem az IMF és a Világbank közgyűléséről, hanem Pekingből érkeznek. Rámutat arra, hogy az óriásbank alapításának mindenki örült, kivéve az Egyesült Államokat, amely minden erejét latba vetette, hogy a fejlett európai országok és más globális szövetségesei ne vegyenek részt a kínai vezetésű pénzintézetben. A Columbia Egyetem közgazdász-professzora szerint az amerikaiak nagy lehetőséget puskáznak el azzal, hogy kimaradnak az alapításból, és fel kellene ismerniük, hogy a szabad kereskedelemhez képest az infrastrukturális fejlesztések sokkal inkább segítenek egy-egy hátrányos helyzetű térség felzárkózásában. Stiglitz azzal érvel, hogy a pénzpiacok eddig nem tudtak megbirkózni azzal a feladattal, hogy a globális megtakarításokat azokra a helyekre juttassák el, ahol szükség van új beruházásokra. – A pénzügyi rendszer kiválóan teljesített a spekuláció és a bennfentes kereskedés területén, de az alapfeladatát, a globális szintű pénzügyi közvetítést nem látta el – fogalmazott a közgazdász. Mint írja, az Egyesült Államok korábban már egy japán vezetésű, 80 milliárd dolláros ázsiai infrastrukturális kezdeményezést is blokkolt anélkül, hogy alternatívát nyújtott volna. – Az Egyesült Államok egyszerűen hegemóniát akart – hangsúlyozta Stiglitz.