Vagy nagyon jól járunk, vagy nagyon rosszul

Komoly piaci előnnyel jár a génkezelt termékek kizárása?

Tekintsünk úgy a DNS-re, mint egy szakácskönyv enciklopédiára, az egyes receptek mondják meg, hogyan készíts embert – írja a szakirodalom. A téma igen szerteágazó, a Lifehacker nevű portál színvonalas összefoglalóját ide kattintva átböngészheti. A növényeknek különböző „receptválogatásaik” vannak, ezért is lesz belőlük növény, és nem ember. Ha nagyobb vagy ízesebb növényt szeretnénk, ki kell találni, hogyan változtassunk meg párat a receptek közül. A tudósok fognak egy receptet (gént) és az egyik szakácskönyvből áthelyezik a másikba. Az eljárás során „mindössze” egy nagy bizonytalansági tényező van: a tudomány jelenlegi állása szerint nem lehet irányítani a beépített gének elhelyezkedését, azaz nem lehet tudni, hol fognak kikötni – lehetséges, hogy a beilleszteni kívánt gén egy másik gén közepébe ékelődik, megakadályozva a növényt a kifejlődésben. Ennek tudatában számtalan tesztelésre és monitorozásra van szükség ahhoz, hogy az adott növény úgy „távozzon” a laborból, hogy megfelelően „funkcionál”.

A probléma alapvetően nem magával a génmódosítással van, hanem a vállalatokkal. Míg a genetikailag módosított növények története „csak” az 1990-es évektől létezik, addig az ipari mezőgazdaság egészségügyi, környezetvédelmi és gazdasági problémáinak gyökere ennél mélyebbre nyúlik vissza. A nagy kiterjedésű, monokultúrás gazdaságok például veszélyeztetnek más helyi növényeket, csökkentik a biodiverzitást, ami egyes esetekben láncreakciót indíthat be az élővilágban. Vagy az is problémát jelenthet, hogy egyes termelők mesterséges trágyát használnak, ami bekerül a közeli vízhálózatba, megzavarva ezzel az ökoszisztémát, kiirtva a halakat. A hizlalótelepek környékén pedig éppen a túl sok állati ürülék okoz veszélyeket. Jogos félelemnek tekinthető az is, hogy a génkezelt organizmusok túl sok növényvédő szert hoznak ételeinkbe, környezetünkbe.

A módosított növények egyik típusa ugyanis növeli a vegyszerhasználatot – igaz, a másik, gyakoribb típusa viszont csökkenti azt. Emlékezetes botrányt kavart a Monsanto óriáscég, amely génmódosított magvak mellett a RoundUp gyomirtó készítője is egyben, aminek hatóanyaga kémikus berkekben glifozátként ismert. A vállalat trükkje az volt, hogy az általa kifejlesztett terményeket ellenállóvá tette a RoundUppal szemben. Így a termelőknek csak annyi dolguk volt, hogy „csomagban” megvegyék ezeket a magokat és gyomirtót, majd szőnyegbombázás-szerűen rászórják az egész termőföldjükre, abban a tudatban, hogy a gyomok elpusztulnak, a különlegesen kifejlesztett kukorica és szója viszont túlél. A glifozát már a GMO-k előtt is népszerű volt ugyan, de manapság a farmerek sokkal nagyobb előszeretettel használják. A rossz hír, hogy ezeknek a növényeknek köszönhetően a gazdák manapság hatalmas mennyiségű gyomirtót permeteznek. A jó hír, hogy legalább ez az egyik legkevésbé toxikus gyomirtó. Ráadásul a gyomok egyre ellenállóbbá válnak a glifozáttal szemben, tehát a farmereknek egyre többet kell ebből használniuk. A vállalatok, hogy megoldják ezt a problémát, igyekeznek kifejleszteni új GMO-kat, amelyek eltűrik egyéb növényvédő szerek alkalmazását, tehát tovább folytatódik a túlpermetezés és a rezisztens gyomok alkotásának köre.

Mindezek alapján a génmódosítás – legalábbis ez a fajtája – eléggé ördögtől való eljárásnak tűnik. Viszont a GMO-k teljes tiltásával, rovar- és vegyszerellenálló növények nélkül a termesztők sokkal több széles körű védelmet nyújtó vegyszert lennének kénytelenek használni, ez pedig járulékos károkat okozna az élelmiszer-ellátásban. A gyomellenálló növények nélkül a farmerek kevesebb glifozáttartalmú szert használnának, ami lelassítaná a glifozát-ellenálló gyomok terjedését, ezzel esetleg egészségesebb talajélővilágot létrehozva. Viszont a földművelők gyakrabban szántanák a földjeiket, ami elpusztítaná a talaj menti élővilágot, ezzel több üvegházgázt termelve. Mindenesetre a génmódosított magok sosem voltak az építőkövei a hagyományos élelmiszer-rendszernek – a termelők így vígan meglennének nélküle. Külön – és nem elsősorban gazdasági, hanem inkább etikai – kérdés, hogy egyes „mesterséges” terményeket leginkább a harmadik világ élelmezési gondjainak kezelésére fejlesztettek ki – ilyen a fehérjében gazdag burgonya vagy az A-vitaminos rizs. Ezeket betiltani pedig nem lenne túl humánus lépés.

Ahogy a fentiekből is látszik, számos érvet és ellenérvet lehet felsorakoztatni GMO-ügyben. A kormány és a szakemberek álláspontja természetesen különböző. Silhavy Dániel, a Szent István Egyetem növénybiológusa az MNO-nak elmondta: a genetikailag módosított organizmusokhoz kapcsolódó félelmek döntő részének nincsen alapja. A génmódosítás egy régóta bevett eszköz. Nem a technológiát kell kritizálni, hanem arra kell választ adni, hogy a létrehozott növény hasznosnak bizonyul-e vagy sem. A szakember szerint a GMO-mentesség törvénybe foglalása csak formaság, ugyanis eddig se lehetett génmódosított növényeket termeszteni hazánkban. Kiemelte, hogy valójában nem lehet megmondani, hogy tényleg komoly piaci előnnyel jár-e a génkezelt termékek kizárása, mert ennek alátámasztására nem végeztek kontrollkísérletet.

Silhavy hozzátette: annak azonban lehet jelentősége, hogy az állattartók számára fontos szójából melyiket lehet majd megvásárolni, hiszen a nem génkezelt szója drágább a világpiacon, mint a módosított társa – ez pedig gazdasági versenyhátrányt okozhat a termelőknek. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy később megjelenhetnek olyan (GMO) növények, amelyeknek a termesztése gazdaságilag előnyös lehet, akkor pedig átértékelődhet a jelenlegi elutasító gondolkodásmód.

Az érem másik oldalára Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára világított rá az M1-nek adott nyilatkozatában, miszerint a GMO-mentes kukoricából készült bioetanolt például 10-15 százalékkal drágábban lehet eladni az uniós piacon. Magyarország végső célja, hogy minden takarmánya GMO-mentes legyen, ami előbb-utóbb a polcra kikerülő tejek dobozain is jelezhető lesz, ez pedig a tejkvóta megszűnésével vélhetően ismét szabadon beáramló import tejjel szemben is védelmet jelenthet – hangsúlyozta Nagy István. Mindez pedig nem drágítja meg a magyar termelést, az alaptakarmányaink melléktermékekként felhasznált adalékanyaggal ugyanis a mostani számítások szerint legalább 30-40 százalékkal olcsóbban előállítható ugyanolyan értékű takarmány, mintha szója lenne benne. A szója mint az állattenyésztésben használt legfőbb fehérjetartalmú takarmánynövény kardinális pontja az ügynek, ezen a téren ugyanis egyelőre még jelentős importra szorulunk. A kormány célja azonban, hogy jelentősen növelje a hazai szójatermesztést, s így kiiktathassuk az egyenletből a behozatalt.

Egy másik FM-szakpolitikus, Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár egy áprilisi konferencián fejtette ki: több felmérés is igazolja, hogy az Európai Unió lakosságának többsége elutasítja a GMO-élelmiszereket, nem szeretne ilyet látni az asztalán. Vagyis a magyar termékek akkor lehetnek igazán versenyképesek, ha nem tartalmaznak módosított összetevőket. Ellenben az eseményről beszámoló Világgazdaságnak névtelenül nyilatkozó szakértők úgy vélik, hogy a GMO-mentességgel átesünk a ló túloldalára, az ugyanis olyan mértékben drágíthatja meg a termékeket, hogy eladhatatlanná válnak – vagyis pont elveszítik versenyképességüket.

Pedig a GMO-mentesség egyes pénzügyi előnyeire már a Greenpeace egy héttel ezelőtt publikált tanulmánya is rámutatott. A módosított magvakkal tandemben használt vegyszerek ugyanis igen drágák, főleg a szegényebb vidékek termesztői számára, és főleg akkor, ha jó részüket importálni kell – ez a helyzet például Afrikában. Ott ráadásul a termőföld minőségének romlása, az elsivatagosodás is komoly problémát jelent, a kemikáliák pedig még tovább rombolhatják a talajt. Ez persze a világ minden táján igaz, még ha nem is mindenhol annyira égető a gond, mint a fekete kontinensen.