Jávor Benedek azt mondta, ezek az iratok alátámasztják, hogy létezik olyan tanulmány, amelyik elemzi a paksi bővítés pénzügyi, környezeti, villamosenergia-rendszerbe illeszthetőségi kérdéseit, de a kormánynak „igen jó oka van, hogy ezeket ne hozza nyilvánosságra”.
Az ellenzéki politikus közölte, hogy egy, az MVM belső köreiből származó két oldalas dokumentumban a cég belső szakmai grémiuma javaslatokat tesz a 2014 májusi, aktualizált megvalósíthatósági tanulmányról. Ennek alapján a tanulmány elképesztően alacsony színvonalú, elemi szempontokat sem vesz figyelembe, téves, illetve idejét múlt előfeltevésekből indul ki, nem számol reális piaci feltételekkel, nem vizsgálja a rendszerbe illeszthetőség kérdéseit.
Jávor Benedek az „akadémiai körökben” készült két további dokumentumról azt mondta, azok egyike egy négy oldalas elemzés, amelyik alapján a Paks 2 beruházás során létrejövő, 2400 megawatt villamosenergia-termelő kapacitás nem illeszthető bele a magyar villamosenergia-termelő rendszerbe. Ha megvalósul, akkor súlyos járulékos beruházásokat fog igényelni, például egy szivattyús energiatárolót kell létesíteni. Paks 2 a meglévő paksi blokkokat fogja kiszorítani a termelésből, amelyek a jelenlegi kilencven százalékos kihasználtság helyett kevesebb mint hetven százalékos kihasználtságon dolgoznak majd. Szavai szerint bizonyos időszakokban a négyből két vagy akár három blokkot is le kell majd állítani, hogy „ne essen szét a magyar villamosenergia-rendszer”. Miközben az új erőmű százmilliárd forintos nagyságrendű éves veszteséget fog termelni, a jelenlegi profitábilis paksi blokkokat is veszteségessé teszi majd.
Egy egy oldalas, elmondása szerint szintén MTA-s körökből származó dokumentumra hivatkozva azt mondta, a párhuzamosan futó hat blokk hűtővízellátása sem oldható meg problémamentesen. A visszaeresztés súlyos hőterhelést fog okozni a Paks alatti Duna szakaszon, ami várhatóan az országhatárig érezteti a hatását; 30 fok fölé fog emelkedni a Duna hőmérséklete, ami vagy jelentősen átalakítja a folyó élővilágát vagy pedig ennek elkerüléséért időről időre le kell majd állítani valamelyik blokkot. Jávor Benedek a „titkos” dokumentumot a blogján tette nyilvánosan elérhetővé.