Az utóbbi években kiemelt figyelem kíséri a szénhidrogének nem hagyományos úton történő kitermelését és az ehhez kapcsolódó technológia fejlődését. Az Amerikai Egyesült Államok például az ország energiaszükségletének kétharmadát már az úgynevezett palagázból fedezi.
A 6-7 kilométeres mélységben található lelőhelyek feltáráshoz többnyire hidraulikus rétegrepesztéses technológiát alkalmaznak a szakemberek. Ez azt jelenti, hogy lefúrnak addig a talajrétegig, ahol a gáz található, majd a porrá zúzódott kőzetek között vízbázisú folyadékkal mesterséges csatornát hoznak létre. A központi járatokból vízszintes furatok ágaznak szét, az ezekbe pumpált vegyszeres vízzel repesztik szét a kőzeteket, hogy hozzáférjenek a gázhoz.
Az eljárásnak azonban több buktatója is van, s egyelőre nem igazán találtak fogást a problémán a szakemberek. A fúrás mélysége miatt például igencsak drága. Ráadásul a mélységi kutakból sokkal több kell egy-egy mező kiaknázásához, mint amennyi a hagyományos lelőhelyeken szükséges. Lengyelországban, ahol nagy jövőt jósoltak a palagáz-kitermelésnek, ötven fúrás közül egy hozott eredményt. Előfordulhat az is, hogy a nagy nyomású keverék nem jó helyre kerül, emellett a rétegek megrepesztése környezetvédelmi aggályokat is felvet.
A palagáz nem hagyományos szénhidrogén, amely a keletkezésekor beszorult az agyagmárga kőzetekbe, ahol az áteresztőképesség miatt gáz vagy olaj halmozódott fel. Emiatt a palagáz helyett pontosabb a márgagáz megnevezés.
A nem hagyományos szénhidrogének többszörösét teszik ki az eddig már bevett módon feltártaknak.
Hibák ide vagy oda, minden ország szeretne lépést tartani az energiahordozó-versenyben, és saját megoldásokat találni arra, miként hozhatja felszínre a föld alatt megbúvó értékeket. Szaúd-Arábia – amely a Baker Hughes olajvállalat szerint a világ ötödik legnagyobb földgázkészletével rendelkezik – ennek tudatában hatalmas összegeket invesztál az alternatív kitermelő technológiába – írja cikkében a CNBC.
Az országban jelenleg a Fishbone nevű norvég vállalkozás próbál csodákat tenni, aminek első embere az a Rune Freyer, akiről Richard Spears, az amerikai olaj- és gázipari tanácsadó cég, a Spears and Associates alelnöke így nyilatkozott:
„Ez az ember egy zseni. Már számos új megoldással járult hozzá az olajkitermeléshez.”
A Fishbone nemcsak a vállalkozás, hanem az új megoldásuk neve is. Az eljárás során hosszú tűket tartalmazó csöveket használnak, amelyek négy irányban beszúródnak a kőzetbe, mintegy tízméteres mellékágakat kialakítva a kútban.
„A mellékágak megalkotása egy teljesen új dolog. Ezzel az eljárással egyszerűbben hozzá lehet férni a kőzetekben található energiahordozókhoz. Ráadásul pontosabb is, mert a kútfúró kontrollálni tudja a folyamatot” – nyilatkozta Kevin Rice, a skandináv vállalkozás houstoni bázisának vezetője.
A Fishbone Szaúd-Arábia legnagyobb jelenlegi kitermelési gondját orvosolná: a technológia 95 százalékkal kevesebb vizet használ a hagyományos rétegrepesztéshez képest – ez pedig a sivatagos országban egyáltalán nem elhanyagolható tényező.
A Schlumberger olajipari multinacionális vállalat adatai szerint a világ olajtartalékának 60, gázkészletének 40 százaléka található a felszín alatt mélyen fekvő kőzetekben. Ezeknek a lelőhelyeknek az olaj esetén 70, a gáz esetén 90 százaléka a Közel-Keleten található.
Ne essünk abba a hibába, hogy az új norvég technológiát a klasszikus értelemben vett palagáz (márgagáz) kitermeléshez hasonlítjuk – hívta fel a figyelmet érdeklődésünkkor Turzó Zoltán, a Miskolci Egyetem Olajmérnöki Intézetének tanszékvezetője. A szakember kiemelte: a palagáz felszínre hozatalánál zárt kőzeteket kell szétrepeszteni ahhoz, hogy a benne lévő olajat vagy gázt ki lehessen termelni. Ezzel szemben az arab ország készletei már eleve repedezett mészkőben találhatók, az új „halszálka-technológia” pedig éppen a már meglévő nyílásokat tágítja ki savval. Turzó hangsúlyozta: a norvég módszer természetesen megkönnyíti és költséghatékonyabbá teszi a felszínre hozatalt, de egyelőre még csak kísérleti fázisban van. Már több hasonlóan ígéretes technológiát is beharangoztak, amelyek később nem hozták a kívánt eredményt – mutatott rá a tanszékvezető.
Az egyetemi docens véleményével egybecseng egy olajvállalatnál dolgozó forrásunk meglátása is, aki – névtelenséget kérve – arról beszélt az MNO-nak, hogy az újfajta megoldás segíthet ugyan Szaúd-Arábiának kiadásai csökkentésében és bevételei növelésében, de az amúgy is hatalmas készleten ülő, és eleve viszonylag olcsón termelő ország ezzel az újítással valószínűleg nem fogja megváltani a világot.
Hiába ígéretes tehát az újítás, az olaj- és gázipar nehezen mozdul, általában előnyben részesíti a már ismert módszert. A hidraulikus rétegrepesztéssel egyes európai országok is próbálkoznak, hogy „házon belül” oldják meg gázellátásukat, csökkentve ezzel (orosz) importfüggőségüket.
A feltárásban talán leginkább jeleskedő Lengyelországban több óriáscég (Exxon Mobil, Total S. A., Marathon Oil) is próbálkozott nem konvencionális felszínre hozatallal – mindeddig sikertelenül. Legutóbb az amerikai Chevron energiaipari konszern dobta be a törülközőt, mivel ötven fúrásuk közül egy hozott eredményt. A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő korábbi elemzése pedig arra világít rá, hogy hiába próbálkoznak a lengyelek, sem belföldön, sem a térségben nem tudnák lenyomni a gázárakat, így marad az orosz behozatal.
De a Chevron nemcsak Lengyelországból, hanem Romániából is kivonult. A vállalat bejelentette, hogy befejezte az ország keleti részében koncesszióba vett területeken a próbafúrásokat, és úgy döntött, nem kezdi meg a kitermelést. Ahogy a lengyeleknél és a románoknál a Chevron, hazánkban a kanadai Falcon Oil & Gas Ltd. és a szerbiai Naftna Industrija Srbije jsc. (NIS) közös, három kút fúrására szóló projektje fulladt kudarcba a Makói-medencében, mert műszakilag nem tudták megoldani a kitermelést.
A lehetőség pedig adott: a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal adatai szerint az alföldi területekben nagy a potenciál, ugyanis a 2386,55 milliárd köbméternyi kitermelhető nem hagyományos szénhidrogénből 2280 milliárd a Makói-árokban található. Emellett pedig a Békési- és a Zempléni-medence is jelentős tartalékokat rejt magában. Ha a nyilvántartásokban szereplő kitermelhető vagyonnak csak néhány százaléknyi részét minősítik gazdaságosan kitermelhetőnek, akkor is 5000-9000 milliárd forintos értékről van szó – mutatott rá a tényre korábban Fancsik Tamás, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI) elnöke egy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által szervezett, palagázról szóló előadáson.
Ennek ellenére mégsem érdemes amerikai jellegű palagáz-forradalomban reménykedni az MTA szerint, még úgy sem, hogy a kormány a bányajáradék csökkentésével csalogatná hazánkba a cégeket. Az MTA állásfoglalásában rávilágít, hogy Magyarországon a gáz geológiai értelemben túl fiatal, vizes üledékekben található, valamint a nagy mélység és nyomás miatt drága csúcstechnológiát kellene használni a kitermeléséhez, a technológia jelenlegi határait feszegető módon.
