Varga: Mindenki érezni fogja az eredményeket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A munkahelyteremtést nevezte a kormány legfontosabb céljának Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

MTI
2015. 06. 25. 13:05

„Ez a projekt arra vállalkozik, hogy valós előrelépést nyújtson az itt élők számára” – mondta hozzátéve: a helyi önkormányzat és a Debreceni Egyetem közös projektje azért is példaértékű, mert a tésztaüzem újraindítása mellett a képzési program megvalósításával sokak számára teszi ismét elérhetővé a munka világába való visszatérést.

Kovács Miklós, Báránd polgármestere elmondta: az önkormányzat és a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja (DEKOM) közösen nyújtott be pályázatot a kísérleti foglalkoztatási program megvalósítására és a tésztaüzem újraindítására.

A 100 fő képzését a DEKOM felügyeli, a program 10 embernek biztosít munkát a tésztaüzemben, a további 90 személy esetében mentorálást biztosítanak az álláskeresésben – közölte a polgármester.

Késmárky-Kodak András, a DEKOM elnöke hozzátette: kilenc éve megalakult szerveztük életében fordulópontot jelent a bárándi projekt, mivel eddigi karitatív munkájukat most munkahelyek megteremtésével is összekapcsolták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.