Óriási tőzsdei pánik söpört végig a mesterségesen túlpörgetett kínai piacokon június közepe óta, ami már nem csak az ingatlanpiaci lufi kipukkadását jelzi, hanem a kommunista és a szocialista minta között működő kínai modell alapproblémáit is felszínre hozta. A sanghaji, a sencseni és a hongkongi tőzsdéken négy hét alatt több mint háromezermilliárd dollár vált köddé, ez meghaladja Nagy-Britannia éves termelését. Több mint ezer vállalat papírjainak forgalmazását kellett felfüggeszteni, a lakosság pánikszerűen adja el részvényeit, ezek nagy részét hitelből vásárolták. A kínai kormány próbálja hűteni a kedélyeket, az állami vállalatoknak és azok vezetőinek például megtiltotta az eladást, sőt a jegybank is közbelépett, és ismét pénzt önt a piacokra. Egy ilyen mértékű bukás azonban egyre több kételyt ébreszt a befektetőkben kínai részvénypiacok túlértékeltségét illetően.
Elemzők szerint azonban éppen az mentheti meg a tőzsdéket, ami bajba sodorta őket, vagyis az állam és a jegybank, amely korábban szemet hunyt a szabályozatlan árnyékbankrendszer elterjedése és a fedezetlen hitelekből zajló részvényvásárlások felett. A kínai kormányzatnak azonnal lépnie kell: a tőzsdei befektetők nagy része kínai, s a lakossági befektetők száma is óriási, közel kilencvenmillió fő. Másrészt a bedőlés inflációs hullámot hozhat, ami visszavetheti az egész gazdaság növekedését, és megingathatja a piacok bizalmát a gyors kínai fejlődés fenntarthatóságával kapcsolatban. A héten kiderülhet, sikerül-e megállítani a zuhanást, és a múlt hét végén kissé javuló irányt képes lesz-e tartani az állam a tűzoltó intézkedésekkel. Kínában a központi kormány nem vált el a monetáris irányítástól, ezért könnyebb lesz a pénzügyi és monetáris politika közös fellépésével megakadályozni a részvényárak esését, és legalább részlegesen helyreállítani a piaci bizalmat.
A tőzsdei összeomlás hátterében 2009-re visszavezethető folyamatok állnak, ekkor ugyanis a pénzügyi és gazdasági válsággal küszködő nyugati államoktól a kínai vállalatok sokkal kevesebb exportmegrendelést kaptak. A kieső forgalmat a kormány élénkítő programokkal és hitelekkel próbálta ellensúlyozni, átmenetileg sikeresen. A hatalmas ingatlanberuházási hullám munkahelyeket teremtett, és fenntartotta az évi 7-10 százalékkal bővülő kínai termelést. Az állami tulajdonú bankok hitelezése azonban túlfűtötte a gazdaságot, ezért – éppen egy piaci lufi kialakulásától tartva – a kormányzat a kölcsönök korlátozása mellett döntött; ennek nyomán azonban megerősödött az úgynevezett árnyékbankrendszer. Ebben a szürkezónában sokkal lazább, szabályozatlan körülmények között vehettek fel újabb hiteleket a kínai vállalatok és magánszemélyek, ami teret adott a spekulációnak, és tovább fújta a részvénylufit. A mostani tőzsdekrach felszínre hozta, hogy a részvényárfolyamok a hitelezés mesterséges növekedése miatt szálltak el, nem pedig a kínai vállalatok ilyen mértékű javuló teljesítménye miatt.
A gazdasági hullámvölgyeket a jegybank a pénzügyi válság óta újabb és újabb pénznyomtatással simította ki, ezért évekig észrevétlenül nőtt a buborék. A lakossági részvényvásárlás eközben gyakorlatilag korlátlanná vált: idén január elsejétől júniusig a sencseni tőzsde megduplázódott, a sanghaji 60 százalékkal nőtt, míg a hongkongi index közel 20 százalékkal emelkedett. Ilyen mértékű gazdasági bővülés természetesen nem történt Kínában; a részvények túlértékelését egy ahhoz hasonló hitelezési buborék tette lehetővé, amely az amerikai jelzálogpiaci válságot is okozta 2008-ban. A lufi június közepén pukkadt ki, azóta a sencseni és a sanghaji tőzsdei mutatók közel 24 százalékot estek vissza, az elemzői előrejelzések pedig meglehetősen vegyes képet rajzolnak a következő hónapokra. A többség ugyan súlyos, de átmeneti jelenségnek tartja a mostani bedőlést, és viszonylagos korrekciót jósol a következő hónapokra, ám felhívják a figyelmet, hogy az árnyékbankrendszer visszaszorítása és a hitelből történő részvényvásárlások korlátozása elkerülhetetlen. Ennek következtében a részvényárak közelíthetnek a reális értékükhöz, és az ingatlanépítések is lassulhatnak.
Kínában már most rengeteg az üresen álló ingatlan, több helyen szellemvárosok alakultak ki, az utóbbi években ugyanis a valós igényeknél jóval több lakást építettek kifejezetten befektetési célra. Egy hitelekkel élénkített, ilyen méretű gazdaságban ugyanakkor nem lehet egyik napról a másikra visszafogni az új kölcsönök mennyiségét, mert az ipari teljesítményt nagyon lehúzná. A kölcsönök drasztikus visszafogása lejjebb vinné az ingatlanpiaci árakat, ami csapást jelentene a kínai bankok számára, mert a hitel fedezete kerülne veszélybe.
A tőzsdei összeomlás másik következménye a jegybank közbelépésének minőségi változása lehet: jelenleg nem gazdasági, hanem kifejezetten tőzsdei válságról beszélhetünk, tehát ennek megfelelően kell az újabb élénkítőcsomagok szerkezetét kitalálni. A Reuters hírügynökség információi szerint az idén az első öt hónapban 58 milliárd dollár értékben szabadultak meg a befektetők kínai részvényeiktől, összehasonlításképp tavaly, az egész év során ennek az összegnek mindössze a feléért adtak el értékpapírokat. A hírügynökség szerint a gazdag kínai befektetők egyre több külföldi ingatlant vásárolnak főként Nyugat-Európában, Kanadában és Ausztráliában. A pánik nyomán sokan a biztos menekülővalutákat, így például a svájci frankot választották, vagy a nyugati tőzsdékre vitték át pénzüket.
