Békéltető testületek: Jól végződhet a vita

Rengeteg panasz érkezik a távközlési készülékekkel kapcsolatban, amelyek egyre többször végződnek egyezséggel.

Bodacz
2015. 09. 10. 15:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint arról a békéltető testület beszámolt, utóbbira jó példa annak a fogyasztónak az esete, aki a Magyar Telekomtól interneten rendelt meg egy hetvenezer forintos okostelefont, amely a kiszállítást követő napon már be sem kapcsolt. A vásárló rögtön visszavitte az üzletbe, ahol a kérelem szerint azt javasolták neki, küldje szervizbe, ezért ezt a megoldást választotta. A készüléket azonban nem javították meg: igényét elutasították, mert a telefonban „ismeretlen eredetű anyag befolyásából származó maradványok, korróziós nyomok” voltak. A térítés fejében történő javítást elfogadhatatlannak tartotta a fogyasztó, ezért a békéltető testülethez fordult. Az eljárás az ügyfél számára kedvezően végződött, a Telekom ugyanis a szervezet tájékoztatása szerint kész volt az egyezségkötésre, és felajánlotta készülék cseréjét.

Egy másik ügyben a fogyasztónak a kétéves, kábeltévé és vezetékes telefon szolgáltatást tartalmazó hűségszerződése járt le egy meg nem nevezett társaságnál, ezért személyesen érdeklődött arról, milyen további, kedvező lehetőségei vannak. A beadvány szerint átolvasás nélkül töltötte ki az ehhez szükséges papírokat és írta alá a szerződést, később pedig a megbeszéltek helyett magasabb összegű számlákat kapott. Mikor visszament az ügyintézőhöz, rájött, hogy az át nem nézett szerződés második oldalán szerepelt egy HBO-kiegészítőcsomag is kétéves hűségszerződéssel, amelyet ő meg sem szeretett volna rendelni, arra egyáltalán nem volt szüksége. Panaszt is tett ezért írásban a cégnél, amelyet elutasítottak: a szerződésen ugyanis fehéren-feketén szerepelt a fogyasztó aláírása, és ez alapján tudomással bírt arról, hogy mekkora díjért milyen csomagot rendelt meg, és hogy annak lemondására csak kötbér megfizetése esetén van mód.

A Budapesti Békéltető Testület előtti eljárásban a vállalkozás megismételte korábbi álláspontját, azonban a kölcsönös megelégedés érdekében mégis vállalta, hogy a vitatott, kiegészítő csomagra szóló hűségszerződést megszünteti, és nem számláz ki ezért kötbért a fogyasztónak. A panaszosnak ez a megoldás itt is megfelelt, hiszen az eljárással épp ezt szerette volna elérni. Azt is elismerte, hogy csak a szerződés utolsó oldalát látta, és azt tüzetesebben át kellett volna néznie.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.