Saját költségből korszerű hálózatot épít a Telekom

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Együttműködési megállapodást kötöttek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal.

MTI
2015. 09. 24. 15:12

Hozzáfűzte: a hálózatok hét évig nyílt hálózati kötelezettség alá esnek, tehát a közpénzből épült hálózatot meg kell nyitnia más szolgáltatók számára is, hogy megjelenhessenek a piacon, így a tervek szerint elérhető áron lesz a szolgáltatás.

Máthé Balázs, a Magyar Telekom jogi és társasági ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: a saját erőforrásból megvalósított beruházás eredményeként 2015 végéig országszerte 440 ezer, 2018-ig pedig további 50 ezer háztartás számára válik elérhetővé a nagy sebességű, széles sávú internet a Telekom hálózatán. Ebből 230 ezer háztartás olyan úgynevezett fehér területeken található, ahol eddig még egyik szolgáltató sem volt jelen vezetékes internetszolgáltatással, vagy nem biztosított legalább 30 megabit per szekundum sebességű internetet.

Hozzáfűzte, hogy emellett a vállalat a fejlesztések helyszínein külön edukációs programokat is szervez az ott élők digitális kompetenciáinak fejlesztése érdekében. Elindul továbbá a digitális hálózatok fejlesztésére kiírt pályázaton, és így pályázati forrásokat is használhat majd a további hálózatépítésre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.