A lengyelek nem éppen derűlátók

Vissza is húzták a közép-európai értékeket.

MTI
2016. 01. 07. 19:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics közgazdászai csütörtökön közölték: a térségre általuk kiszámolt, súlyozva átlagolt gazdasági hangulati index a múlt hónapban 102,0 volt. Ez valamivel kisebb az előző havinál (102,4), a ház számítási módszertana szerint azonban a mostani jelzőszám is arra vall, hogy a térségben 4 százalék körül lehetett az éves összevetésű átlagos gazdasági növekedés a tavalyi negyedik negyedévben a harmadik negyedévi 3,5 százalék után.

A Capital Economics londoni elemzői szerint a ház által kiszámolt térségi hangulati index súlyozott átlagát egyedül a lengyel mutató esése fogta vissza, tekintettel a lengyel gazdaság viszonylag nagy súlyára. A cég szerint nem teljesen világos, hogy a lengyel gazdasági hangulatjelző miért csökkent, mivel általában együtt mozog a magyar és a cseh mutatóval, és e két gazdaság hangulati mérőszáma egyaránt javult a múlt hónapban. Az elemzők szerint az egyik lehetséges magyarázat az, hogy a lengyel cégeket aggasztják az új kormány gazdaságpolitikai intézkedései.

A ház szerint azonban mindent egybevetve a közép- és kelet-európai EU-térség gazdasági hangulati jelzőszámai folytatódó erőteljes növekedésre vallanak. A Capital Economics szakértői közölték: még azokban a térségi gazdaságokban sem tartanak a növekedés megtorpanásától, amelyekben az új hangulati indexek gyengébbek voltak.

Közép-Európa EU-gazdaságainak kilátásait más nagy londoni házak is derűlátóan ítélik meg.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a régióra adott legutóbbi átfogó előrejelzésében közölte, hogy az orosz gazdaság mély recessziója és az alacsony nyersanyagárak miatt az európai átalakuló térség egészében 2015-ben valószínűleg alig volt gazdasági növekedés, de Magyarország és a többi közép-európai EU-gazdaság a régió átlagát jóval meghaladó növekedést produkálhatott.

A felzárkózó európai gazdaságok és az egykori szovjet térség reformjainak finanszírozására 1991-ben alapított bank 0,2 százalékos átlagos GDP-növekedést valószínűsített 2015-re tevékenységi területének egészében, és idén is csak 1,6 százalékig visszagyorsuló térségi GDP-bővüléssel számol. Az EBRD becslése szerint ugyanakkor a közép-európai és a balti EU-gazdaságok átlagos növekedése tavaly 3 százalék lehetett, és idén is eléri a 2,9 százalékot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.