Hiányzik a gazdasági stratégia

Csaba László közgazdász szerint komoly gond, hogy duális gazdaság alakult ki hazánkban.

– Hazánk gazdasági szerkezetét bizonyos egyoldalúság jellemzi, különösen az autóipar súlya aránytalanul nagy. Nem veszélyforrás-e ez?
– Szerintem most közvetlen bajok nincsenek. Lehetnek azonban, ha nem költünk többet kutatás-fejlesztésre és oktatásra. Nem is elsősorban felső- és középfokú oktatásra – bár az is fontos lenne –, hanem a háromtól tizenkét éves korig tartó szakaszban kellene a jelenleginél sokkal többet költeni a gyerekek képzésére, mert ebben az időszakban szinte minden eldől. A kivitellel kapcsolatosan sem látok problémát, hiszen magas hozzáadott értékű termékeket exportálunk, s ezen még emelni is lehet, ha békén hagyják a befektetőket, és valamelyest kiszámítható környezetet teremt a kormány. Nem látom, hogy ebbe a területbe központi programokkal bele kellene nyúlni, inkább hagyni kell a piacot, így egészségesen kialakul, hogy miben vagyunk versenyképesek s mire fölösleges költeni. Annál nagyobb gond van viszont a stratégiával. Nem látom ugyanis, hogy megalapozott stratégiája lenne a kormánynak. Azt is mondhatnám, ötletszerűek a döntések, és sokszor az az ember érzése, hogy a stílus válik tartalommá.

– A kormány kommunikációja szerint gazdaságfejlesztési koncepciója világos. Milyen stratégiát hiányol?
– Amit megtalálunk a vállalkozásoknál. De még a háztartásokban is komoly szerepe van a stratégiának. A rezsicsökkentéstől kezdve az atomerőművön át az otthonteremtési támogatásig mind-mind önmagukban talán megálló ötletek, de stratégia híján nem látni mögöttük a közös rendezőelvet. A költség-haszon számítások sem széles körben ismertek, hasonlóképp az sem, hogy az A tervet milyen megfontolások alapján sorolták a B, a C vagy a D változat elé. A kormányzásban – ahogy egy autó esetében is a kormányműnek – össze kell hangolni a szervezet működését, hogy az egész szerkezet egy irányba húzzon. 2012-ig, amíg a közvetlen veszélyeket kellett elhárítani, még megmagyarázható volt az ötletszerű konventkormányzás. Azóta viszont lett volna idő megfelelő stratégiát kidolgozni, de mégis maradt az ötletszerű kormányzás. Ezt azért tartom nagyon veszélyesnek, mert a világon még egyetlen olyan gazdaság sem volt, amely komolyan megalapozott tervek nélkül hosszabb távon is gyorsabban tudott fejlődni, mint vetélytársai. Tudni kell, honnan hova akarunk eljutni.

– Sokan a kiszámíthatóságot hiányolják a kormány intézkedései közül.
– Valódi veszélynek látom én is, hogy az ötletszerű gazdasági kormányzás állandósítja a gazdasági szereplők számára a kiszámíthatatlanságot. Ez bizalmatlanságot szül, senki se tudja, mit hoz vagy visz a holnap. Ezért tartósan visszafogott a magánszféra beruházási hajlandósága. A devizahitelek törlesztésével a megtakarítások csökkentek, nem nőttek. S hiába próbálja pótolni ezt az állam, nem fog menni. Nemcsak azért, mert az uniós pénzek mennyisége a tavalyinak a felére csökken, illetve a ciklus második felére koncentrálódik, hanem mert az állam nem tud hatékonyan befektetni, vagyis nem tudja helyettesíteni a magánberuházások húzóerejét. A megoldás az lenne, ha a kiszámíthatóbb gazdaságpolitikának köszönhetően nőne a közbizalom, a megtakarítási és a beruházási kedv, s így megmozdulnának a befektetéseket finanszírozó külső és belső források. Arra pedig, hogy most kedvező a nemzetközi környezet, s ezért fut a szekér, nem lehet építeni, mert nem mindig lesz ilyen a világ.

– Milyen a magyar gazdaság termelékenysége? Nem lehet, hogy ez áll a gondok hátterében?
– Komoly gond, hogy duális gazdaság alakult ki hazánkban. A nagy nemzetközi cégek és a szolgáltatások színvonalával nincs gond. Ezzel szemben áll viszont az egymillió embert foglalkoztató közigazgatás, amely rendkívül kevéssé hatékony. Szintén egymilliós a kis- és középvállalkozói réteg, amelynek szintén alacsony a versenyképessége és a termelékenysége. Egyes kutatások szerint ha ezek a vállalkozások minden közterhet befizetnének, akkor nagy részük csődbe jutna. Vagyis jelentősen rontja a gazdaság egészének hatékonyságát, hogy csak egy nagyon vékony réteg működik igazán termelékenyen. Ráadásul ezt a hiányosságot megfejeli a forráselosztás alacsony hatékonysága, amit jelentősen rontottak a brókerbotrányok. A tőzsde iránti – korábban sem erős – bizalom megrendült. A bankok pedig – a noszogatás ellenére, de az őket sújtó intézkedések miatt érthetően – nem lendültek bele a hitelezésbe.

– Összességében milyenek a magyar gazdaság középtávú növekedési kilátásai?
– A magyar gazdaság 2013–15 közt növekedési pályára állt, bár a dollárban mért összes nemzeti termék még nem érte el a 2008. évi csúcspontot, jórészt a forint árfolyamának gyengülése okán. Persze az is igaz, hogy az élénkülést jórészt az uniós források beáramlása hajtotta. Az már más kérdés, hogy milyen volt ezen források felhasználásának hatékonysága: hiszen amíg a beáramló uniós támogatás 2015-ben például a GDP 4,5 százalékát tette ki, addig a növekedés csak három százalék volt. A gazdaság bővülésének hatását persze az emberek is érezték, amit jól mutat a kiskereskedelmi forgalom emelkedése. Azaz nem lehet mondani, hogy hibernálva lenne a magyar gazdaság, igaz, nem is volt kiugró a fejlődés mértéke. Az a kérdés, mennyi ideig és milyen áron lehet fenntartani ezt a növekedést.

– Milyen veszélyt lát a jövőre, ha már a külső megfigyelők is derűlátóbbá váltak?
– A közgazdasági irodalomban megfigyelték, hogy az alacsony szintről induló, kezdetben gyorsan fejlődő országok növekedése egy szinten hajlamos megrekedni. Ezt láttuk Dél-Afrika, Brazília, újabban Kína esetében is. Az elemzések arra utalnak, hogy külön szerkezeti reformok nélkül a növekedés láthatatlan hajtómotorjai kifulladnak. Ilyen az innováció, ha az azt megalapozó oktatás és kutatás lemarad, és ilyen az is, ha a népszerűségi szempontok hátráltatják a versenyképességet biztosító szerkezeti reformokat. Az elmúlt években a legfelsőbb szinten is megfogalmaztak erről szóló bírálatokat, vagyis nem kell azt fejtegetnem, hogy a betegség nem képzelt. Így pedig nagy a veszély, hogy a magyar gazdaság is beleragad a közepes fejlettségi csapdába. Vagyis nem kerül csődbe az ország, de hosszabb távon is alacsony marad a növekedés.

– Mit tart a polgári kormány legkockázatosabb lépéseinek?
– Igen nagy kockázatú döntésnek tartom a Paks II megépítéséről szóló határozatot. Sem az előkészítő munkák, sem az alternatívák, sem a háttérszámítások nem ismertek kellő alapossággal. Emellett nagy összeggel és hosszú időre kötötte le magát az állam, miközben az Európai Unió energiastratégiája – és egy esetleges energiaunió – egész más irányba halad, nevezetesen a megújuló energiaforrások és az energiatakarékosság felé. Utóbbi célokat az „Európában legalacsonyabb energiaárak” irányzata nem segíti. Kizárólag rövid távú szempontokat követett a magán-nyugdíjpénztári pénzek államosítása, mert ez a hosszú távú megtakarításba vetett hitet csökkenti. Biztos nem visz előre az unióval való folyamatos konfrontáció sem. Ahogy Martonyi János többször megfogalmazta: az unió mi vagyunk, még ha csak kisrészvényesei is egy nagy részvénytársaságnak. Ha margóra szorulunk, hosszú távon gyengülhet érdekérvényesítő képességünk.

– Mit tart az elmúlt időszak legfontosabb eredményeinek?
– Egy ország közpénzügyeinek fenntarthatóságát ma már nem a költségvetési hiány, hanem az ország adósságának a GDP-hez viszonyított aránya jelzi. Miközben ezek a mutatók az Egyesült Államoktól Japánon keresztül Angliáig nőttek, nem is kevéssé, addig a magyar adósságráta – nem az adósság szintje! – csökkent. Ez azt jelenti, hogy a mai helyzet nem hasonlít a 70-es, a 80-as és a 90-es évekhez, amikor a külső adósság menedzselése kényszerpályára vitte az egész gazdaságpolitikát. Pozitív, hogy az ország sérülékenysége jelentősen csökkent, hiszen a külső források aránya az év végére alig egyharmadnyi lesz az adósság finanszírozásában. Az is hatalmas hitelességi tartalék, hogy az ország kint maradt a finanszírozási piacon. Szó esett már a foglalkoztatási fordulatról. Fontos, hogy a magyar kivitel szerkezetében kétharmados aránnyal szerepelnek a gépek és berendezések, ami jobb a spanyol vagy az olasz mutatónál. Megszűnt a nemzetközi színvonalat sokszorosan meghaladó kamatszint, és az Európai Központi Bank értelmében vett árstabilitás is kialakult. Mindez a vállalkozások és a háztartások számára kiszámíthatóbb környezetet jelent.