Kóka cége behálóz majd négy kontinenst

A Cellum Csoport Európa egyik vezető nemzetközi mobiltárca-szolgáltatója.

MTI
2016. 02. 11. 16:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az együttműködést csütörtökön írták alá a cégek vezérigazgatói Budapesten.

Kóka János, a Cellum Csoport elnök-vezérigazgatója kifejtette: a két cég partnerhálózatának és technológiájának megosztásával négy kontinensen – Ázsiában, Ausztráliában, Európában és Észak-Amerikában – több ezer kereskedőt és több százmillió felhasználót érhet el, akik az üzenetküldéssel egy időben tudnak például fizetni vagy pénzt küldeni.

A megállapodás pénzügyi részleteit – üzleti titokra hivatkozva – nem árulta el a vezérigazgató, ugyanakkor közölte, hogy a tervek szerint az együttműködés legalább 5 millió dollár árbevételt generál a vállalatoknak a következő három évben.

A Fastacash integrálja a Cellum biztonságos mobiltárca-megoldását, valamint mobiltranzakciós és kártyatárolási technológiáját, a Cellum pedig felhasználja a Fastachash közösségi médián keresztüli fizetési képességeit és tapasztalatát – mondta.

„A technológiát várhatóan egy éven belül a magyar felhasználók is igénybe vehetik.”

Kóka János úgy vélte, hogy a következő években a felhasználók preferenciái egyre inkább a közösségi médián keresztüli értékcsere irányába mozdulnak, egyes kutatások szerint pedig 2020-ra a bankkártyás fizetést felváltja a mobilfizetési technológia.

Az IDC előrejelzése szerint a mobiltranzakciók értéke a 2015-ös, kevesebb mint 500 millió dollárról 2017-re 1 milliárd dollárra ugrik – olvasható a sajtótájékoztatón kapott közleményben.

Vince Tallent, a Fastacash elnök-vezérigazgatója elmondta: a világ népességének fele használ valamilyen közösségi oldalt, illetve üzenetküldő szolgáltatást, közülük egyre többen küldenek pénzt ezeken a csatornákon, megváltoztatva a fizetés hagyományos módját.

A Cellum Csoport Európa egyik vezető nemzetközi mobiltárca-szolgáltatója. A cégcsoport banki biztonsági szintű megoldásai a mobilkereskedelem minden területét lefedik, beleértve a vásárlást, fizetést, valamint az érintésmentes technológiákat is. A csoport által üzemeltetett rendszer csaknem kétmillió tranzakciót kezel havonta.

A 2000-ben alapított csoport csaknem 80 százaléka magyar tulajdonban van. 2011 óta több leányvállalatot alapított európai országokban, képviseleti irodát nyitott Észak-Amerikában és Ázsiában. Partnerei között szerepel a Telenor, a Magyar Telekom és a MasterCard is, a közelmúltban írt alá szerződést Indonézia első számú mobilgyártójával.

Az Igazságügyi Minisztérium nyilvános adatbázisa szerint a csoporthoz tartozó, a nemzetközi terjeszkedésért felelős Cellum Global Innovációs és Szolgáltató Zrt. 373,29 millió forint veszteséggel zárta az évet 2014-ben, az előző évi 265,12 millió forint veszteség után. Nettó árbevétele pedig a korábbi 296,47 millió forintról 215,83 millió forintra csökkent.

Kóka János a deficitet az elmúlt években kutatás és fejlesztésekre költött összegekkel indokolta az MTI-nek. A cégcsoportba összességében az utóbbi 1,5 évben 800 millió forintot, az utóbbi 5 évben pedig összesen 1,6 milliárd forintot fektettek be a tulajdonosok, amit túlnyomórészt fejlesztésekre fordítottak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.