Új korszak kezdődött az agrártámogatások rendszerében, miután az Európai Unió megreformálta közös mezőgazdasági politikáját. Az úgynevezett zöldítési támogatás múlt évi bevezetése óta ugyanis a hagyományos területalapú támogatások mértéke a megelőző évekhez képest jelentősen csökkent. A tagállami pénzügyi boríték hozzávetőleg már csak a felét teszi ki a korábbi évekről is ismert egységes területalapú (SAPS) támogatásnak, a fennmaradó részt egyéb közvetlen támogatások adják. Ezek közül a legjelentősebb – 30 százalékos részesedéssel – a zöldítés, amelyet csupán akkor kapnak kézhez a gazdák, ha a területen betartanak jó néhány, a talaj- és vízminőség, valamint a biodiverzitás szempontjából helyes gyakorlatot.
– Bár a zöldítési előírások betartása papírforma szerint nem okozhat gondot, az ökológiai célterületek kialakítása merőben újszerű gondolkodást igényel – véli Cserháti Gábor, a KPMG magyarországi agrártámogatásokért felelős igazgatója. A friss szabályozás nemegyszer módosult még a kérelmek beadása közben is, ami a gyarapodó helyszíni ellenőrzési szempontok mellett komoly kihívást jelentett nemcsak a gazdák, hanem az ellenőrzést végző Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) számára is. Készült erre a hivatal is, ezért – főként a kapcsolódó helyszíni ellenőrzési munkák végrehajtására – országosan 60 új ellenőrt vettek állományba. A zöldítési pénzt igénylő gazdáknak egyébként a 15 hektárnál nagyobb területek esetében a szántóterület 5 százalékával megegyező méretű ökológiai célterületet kell kijelölniük. Akadtak azonban eltérő gyakorlatok annak kapcsán, hogy miképp adódik össze az említett 5 százalék, azaz mit és mekkora földterülettel lehet célterületként számba venni.
Mivel Brüsszel is tisztában volt a kihívásokkal, már „félúton” előállt egy olyan egyszerűsítési csomaggal, amely lehetővé tette, hogy a hivatal emberei már az első helyszíni ellenőrzés során segítsék a gazdákat a célterületek teljes körű meghatározásában. Ugyanakkor a vonatkozó jogszabályok is további kérdéseket vetettek fel az első évben. Például azt, hogy a célterületként számba vehető ökológiai jelentőségű másodvetésnek meddig kell a földben lennie. A szabályozás ugyanis csak azt az időintervallumot határozza meg, amikor a másodvetést el kell végezni, a másodvetés időtartamát azonban nem szabályozza.
