– Ki ne helyeselné azt, hogy nagyobb növekedésre van szükség, vagy hogy a bérek emelkedését igazítsák a termelékenység javulásához? De érdemes megvizsgálni, mit mutatnak az elmúlt néhány év tettei. A tények azt mutatják – mondta Pogátsa –, azzal együtt sem sikerült dinamikus növekedést elérni, hogy az elmúlt időszakban az uniós források 5-6, majd tavaly már hét százalékát juttattuk a gazdaságba. Súlyos gond, hogy miközben az uniós források hajtották a növekedést, mindössze 80 ezer munkahely jött létre 2010 óta úgy, hogy közben 150 ezren elhagyták az országot. Pedig arról volt szó, hogy egymillió új munkahelyet hoznak létre. Vagyis ezek az uniós támogatások nem hasznosultak igazán jól.
– A termelékenység egyáltalán nem emelkedett. Nemcsak hogy 2008 után nem nőtt, de az uniós csatlakozás óta ugyanazon a színvonalon maradt. Ez nem is várható, ha nem fektetünk eleget a humán tőkébe. Akár már ma is lehetne bért emelni, ha az a cél, hogy növeljük a belső keresletet. De ha – nagyon helyesen – a termelékenység javítása a cél, akkor a humán tőkébe kell fektetni: az oktatásba, a kutatásba és fejlesztésbe, az egészségügybe. Végre túl kellene jutni azon az idejétmúlt gondolkodáson – így a közgazdász –, hogy azon tanakodunk, melyik iparágat fejlesszük. Mert végül is mindegy, melyik iparágat, vagy egyáltalán az ipart, a mezőgazdaságot vagy a szolgáltatásokat fejlesztjük. Ha ugyanis az adott termelőüzem alacsony hozzáadott értéket termel, akkor abból nem sok haszna lesz az országnak, ha viszont magas a hozzáadott érték, úgy annak eredménye itt marad.
Az tehát nem megoldás, hogy még több összeszerelő üzem létesül az országban, abból van már most is elég. És hiába adjuk nekik a támogatást – hiszen önmagában egy multi támogatása nem ördögtől való gondolat –, ha nem tudjuk, miért kapják, vagyis nem hasznosul a társadalom javára.
– Amennyiben valóban előre akarunk lépni, el kellene már felejteni a nálunk jellemző XIX. századi gondolkodást, s meglépni azt, amit a világ fejlettebb fele már legalább húsz éve megtett – fejtegette a közgazdász, aki szerint az a legnagyobb gond a jelenlegi gazdaságpolitikával, hogy nem veszi figyelembe, miként dolgozta föl a modern közgazdaságtan a globalizációt, s ezért nem ismeri föl a termelési láncok, a humán tőke fontosságát. – A mai világ a tudásalapú társadalomra épül, amihez alkalmazkodni kellene. Föl kellene ismerni, hogy ma már multinacionális hozzáadott értékláncok vannak, s el kellene dönteni, hogy abban mi milyen szerepet akarunk betölteni. Kutatással-fejlesztéssel, dizájnnal és pénzügyi műveletekkel szeretnénk foglalkozni, azaz a nagyobb hozzáadott értéket termelő oldalon akarunk állni, vagy – ahogy eddig tettük – gyártással és összeszereléssel szeretnénk foglalkozni havi hatvan- vagy százezer forintért?
Pogátsa szerint kevés az esély a fölzárkózásra akkor, amikor hazánk kevesebb mint a GDP négy százalékát költi oktatásra, miközben az uniós átlag 6,5 százalék körül mozog, Dániában volt, hogy 9 százalékot költöttek ugyanerre a területre. De ugyanez a helyzet az egészségügyben és a szociális ellátásokban is: nagy az elmaradásunk az uniós átlaghoz képest. Ha pedig valóban a termelékenység növekedését célozzuk meg, akkor nem csupán az uniós pénzeket kellene ezekre a célokra költeni, hanem a költségvetés működtetési pénzeiből is áldozni kellene rájuk. A közgazdász úgy véli, a kisvállalkozások támogatását jól megoldotta a növekedési hitelprogram, tehát a tőkeellátottsággal kisebb gond van, sokkal inkább a képzett munkaerő hiányára panaszkodnak a nagyobb vállalatok mellett a kisebbek is. Vagyis ismét visszajutottunk az oktatási rendszer problémáihoz, az alacsony finanszírozáshoz.
