Bár még nem tudni a pontos részleteket, nem csak az ellenzéknek, a szakmának sem tetszik a csütörtökön rohamtempóban elfogadott noktörvény. Az egyik kifogásuk az, hogy a szöveg alapján csak azok a cégek hozhatnak létre ilyen csoportot, amelyek fogyasztói közösségekről szolgáltattak adatokat legalább két évig, legkevesebb ezer lakást adtak el ilyen módon, zrt. formában működnek, és legalább százmillió forintos alaptőkével rendelkeznek. Érthető a kritika, hiszen a korábbi fogyasztói csoportok a résztvevők átverésére is jó alkalmat kínáltak; nem véletlen, hogy létrehozásukat már évekkel ezelőtt megtiltotta az Orbán-kormány. Azt is sokan furcsállják, hogy az új törvény olyan feltételeket szabott, amelyeknek csak két cég felel meg, és ezek közül az egyik, a Nyéki Zoltán nevéhez köthető Poligrupo 2006-ban a fogyasztók megtévesztése miatt tízmillió forintos bírságot kapott. A másik jogosult cég, a szintén Nyéki-érdekeltségű Carion lehet, amely információnk szerint évekkel ezelőtt kapcsolatba kerülhetett a Századvég-csoporttal. Utóbbi – forrásunk elmondása szerint – 2009 őszén a Cariontól bérelt irodát a Pauler utca 6. szám alatt.
– A szabályozás legnagyobb hiányossága, hogy sem az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA), sem egyéb szervezet nem garantálja a közösség számlájára befizetett összegeket – nyilatkozta lapunknak a BankRáció.hu vezető elemzője. Gergely Péter szerint az sem erősíti a nok iránt a bizalmat, hogy újdonság lévén még nincs közvetlen tapasztalat a működéséről, ugyanakkor a fogyasztói csoportok – amelyekre erőteljesen hasonlít a rendszer – sok embert becsaptak már. Nem véletlen, hogy az új fogyasztói csoportok létrehozását két lépésben – 2012-ben, illetve 2014-ben – be is tiltotta a kormány. Szintén komoly hátrány, hogy az úgynevezett licit szabályai nagyon ködösek, nem tudni, pontosan ki és milyen feltételekkel kaphatja meg a rendszerben összegyűlt összegből a lakásvásárláshoz szükséges tőkét.
A rendszer lényege, hogy legkevesebb 120 fővel olyan, 10-15 évig működő csoportokat hoz létre egy szervezőcég, amelynek tagjai havi rendszeres befizetést vállalnak. Ennek fejében a tag – ha már összejött a tervezett lakásár ötöde – sorsolás és licitálás során hozzájuthat a közösség pénzéből a vásárláshoz még hiányzó összeghez. A befizetésekhez évi 300 ezer forint állami támogatás jár, és kizárólag új lakás vásárlására lehet felhasználni. A tagok nem kapnak befizetéseik fejében kamatot. A működés egyéb feltételeit a szervezőcég határozza meg, így például azt, hogy mikor és milyen feltételekkel zajlik a nyertesek kiválasztása.
Kérdésünkre Gergely Péter elmondta, véleménye szerint annak nagyon kicsi az esélye, hogy – bár a piacon megjelentek már az ezzel kapcsolatos pletykák – a nok népszerűségének növelése érdekében rontana a kormány a riválisnak tartott lakás-takarékpénztárak működési feltételein. Nemcsak azért, mert a kormányzati kommunikáció is arról szól, hogy nem nyúlnak a lakás-takarékrendszerhez, hanem azért is, mert semmi értelme nincs egy húsz éve jól működő rendszer megszüntetésének. Az ugyanis nagyot rontana a lakossági megtakarítási rendszerbe vetett bizalmon, kis túlzással katasztrófa lenne. De ha kedvezőtlenebb irányba változna a lakás-takarékrendszer, az akkor sem érinthetné a már megkötött szerződéseket, azaz a szerződött felek megkaphatnák a befektetéseik fejében járó állami támogatást.
Ugyancsak problémákat lát a rendszer tervezett működésében az IFLgazdaság.blog szerzője. Miután az eddig megismert szabályok szerint azok lennének előnyben a licitálásnál (lakásszerzésnél), akik nagyobb összeget tudnak előre befizetni, illetve a havi kötelezettségen felül extra összegeket tudnak felajánlani, óhatatlan, hogy ne a tehetősebb tagok vigyék el az első lakásokat. A szerencsés gazdagok tehát a licittel viszonylag gyorsan visszanyerhetik befizetéseiket, megkapják az ingyenkölcsönt és ezzel együtt a lakást. Ezzel szemben a szegényebb tagok akár nyolc-tíz évig vagy még ennél is hosszabb ideig fizethetik a havi több tízezer forintos kötelezettséget, mire lakáshoz juthatnak. Ha pedig valaki időközben csak kisebb összeget tud fizetni, az eredeti elképzelésénél kisebb értékű lakás vásárlására számíthat. Amennyiben viszont valaki ki akar szállni, mert megváltoztak anyagi körülményei, annak ki kell várnia a közösség megszűnését, és csak utána juthat hozzá a befizetéseihez. Mindez azt jelenti, hogy a szegényebbek befizetéseiből finanszírozzák a tehetősebbek lakásvásárlását. Az már csak hab a tortán, hogy az így megszerzett lakást akár bérbe is lehet adni, vagyis az állami támogatás felhasználásával és a beszedett bérleti díjakból termelheti ki a lakásvásárláshoz felhasznált ingyenkölcsön törlesztőrészleteit.
Az elemzés készítője szerint nincs garancia arra, hogy mindenki lakáshoz jut a futamidő végéig, hiszen lehetnek olyanok, akik nem tudják fizetni 10-15 éven át a vállalt összeget. Erre a célra ugyan a befizetett összegek három százalékát félreteszik, de ez az összeg nem biztos, hogy fedezi a kiesők befizetéseit. Más szervezet pedig (például az OBA) nem biztosítja a nokban összegyűlt befizetéseket. Azt is furcsának tartja, hogy ha mégis megmarad a háromszázalékos összeg vagy annak egy része, azt nem juttatják vissza a tagoknak, hanem a szervezők hasznát képezi.
