A Kínába marhahúst szállító másik cég a zalaegerszegi Mikofami Kft. volt. Szintén fagyasztott, kicsontozott marhahúst vitt ki Kínába, ugyancsak két konténerrel és minta jelleggel, de nem bika, hanem vágótehén húsát. Ez kommersz kategória, a Mikofaminál sem tudják, hogy lesz-e folytatása a kínai exportnak. Az ő kínai szállításukhoz az MNKH-nak nem volt köze, náluk a „mintabizniszt” a Mikofami Kft. saját marketing- és közvetítőrendszere intézte.
A jászszentandrási Ko-Bor-Hús Kft.-ről a piacon az a hír járta, hogy szintén adott el tehénhúst Kínába, de kiderült, ez nem igaz. Az sem biztos, hogy a fent említett két cég szállít-e még egyáltalán az ázsiai országba. Jobban megéri ugyanis a borjakat azonnal eladni külföldre, mint felhizlalva vagy a húsukat értékesíteni. Tavaly mégis 12 százalékkal több szarvasmarhát vágtak le, mint egy évvel korábban, a marhahús-értékesítés évente mintegy 95 ezer tonna. Belföldi fizetőképes kereslet nincs rá, az egy főre jutó fogyasztás 2,7 kilogramm éves szinten, míg Uruguayban 61, Szlovákiában 12, de Romániában is 8-9 kilogramm. A marhahúst ezért inkább exportálják, de hozzávetőleg csak 30 százalékát, a piac 70 százaléka élőállat-eladásból áll.
A kisborjak 90-95 százalékát exportálják. Török vevők régóta járják a magyar vidéket, az utóbbi időszakban pedig még hangsúlyosabb átrendeződés van Törökország irányába, az EU-s országok rovására. A 6-7 hónapos bikaborjak ára kilogrammonként 800 forint a közeli országok piacán, és 1200 a törököknél, ezek jó árnak számítanak. Más a helyzet, ha valaki a kisborjút beállítja és felhizlalja, mert a felnőtt élő állatot kizárólag az araboknak tudja eladni, kilogrammonként 550-650 forintért, ami már nem annyira jó ár. A piac tehát az ágazatot az élőborjú-export felé nyomja. Élve – borjúként és hizlalva – körülbelül 90 ezer állatot adnak el a magyar húsmarhások évente, míg tenyészállatként évi 7–10 ezer egyedet.
