A bevándorlási hivatal azonban a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvényre hivatkozva nem válaszolt a kérdésünkre, csak annyit írt, hogy „az idegenrendészeti résznyilvántartásokban adatkezelésre nem jogosult, így statisztikai adattal sem rendelkezik erre vonatkozóan”. Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta: a BÁH igenis kezeli a letelepedési államkötvényt vásárló személy esetleges korábbi büntetésére vonatkozó adatot, és egyedül az adatot igazoló okmányhoz nem fér hozzá. Ugyanakkor a közérdekűadat-kérést nem csak akkor kell teljesíteni, ha valamely törvény a kiadni kért adat nyilvántartására kötelez, elegendő, ha a megkeresett szerv ténylegesen birtokolja a közérdekű információt – tette hozzá a szakember. A bevándorlási hivatal arra való hivatkozással akar mentesülni a válaszadási kötelezettség alól, hogy a törvény szerint nem köteles nyilvántartani a letelepedési kötvények tulajdonosának erkölcsi bizonyítványát. Ligeti Miklós véleménye ezzel szemben az, hogy a BÁH nem tagadhatja meg annak nyilvánosságra hozatalát, hogy melyik ország erkölcsi bizonyítványával igazolta a letelepedési kötvény vásárlója a büntetlenségét. A törvény értelmében ugyanis a hivatal hozzáfér a letelepedési engedély kiadásához szükséges feltételeket igazoló adatokhoz, márpedig ez az adat nem alapulhat máson, mint az adatot igazoló okmányon. Vagyis a BÁH a kérelmező személy erkölcsi bizonyítványának birtokába jut, azaz adatkezelővé válik, ezért közérdekűadat-igénylés során köteles kiadni.
Németországban a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lap foglalkozott Magyarországgal: a vasárnaponként megjelenő konzervatív újság a letelepedési kötvényekről közölt cikket – tette közzé az MNO az MTI nyomán. Moritz Eichhorn Magyarország szeretete a pénz iránt című írásában kiemelte, hogy hazánk „hivatalosan elutasítja a bevándorlást, de könnyű tartózkodási engedélyhez jutni”. A kormányfő méregnek nevezi a migrációt, és azt mondja, egyetlen migránsra sincs szükség – írta, megjegyezve: „ismerjük Orbán Viktor lózungjait”, mert „állandóan ismételgeti őket”, csak éppen „egyáltalán nem úgy gondolja”, hiszen országa az utóbbi négy évben nagyjából 18 ezer Európai Unión kívüli embernek nyújtott menedéket a letelepedési kötvények révén, „csendben, gyorsan és egyszerűen”, amivel több mint egymilliárd euróhoz jutott. (MN)
###HIRDETES2###














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!