Egyelőre megemelte a kőolaj árát az OPEC-megállapodás

Négy százalékkal emelkedett hétfő reggel az olajár. További emelkedés várható a jövőben.

MTI
2016. 12. 12. 6:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mini olajárrobbanással indult a hétfő a piacokon, miután szombaton a világ olajtermelő országait tömörítő OPEC és a szervezeten kívüli országok (pl. Azerbajdzsán) megállapodott a termelés közös visszafogásáról.

Reggel hét órakor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 2,36 dollár (4,34 százalék) emelkedéssel 56,69 dolláron állt. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 2,53 dollárral (4,91 százalékkal), 54,03 dollárra nőtt, írja az MTI.

A szombati bécsi ülésen arról született megállapodás, hogy januártól az OPEC tagjai napi mintegy 1,2 millió hordóval, a szervezeten kívüliek összesen napi 558 ezer hordóval fogják vissza a termelésüket hat hónapra. Ahhoz, hogy a világ kőolajpiacain visszaszorítsák a túltermelést, Szaúd-Arábiának és Iránnak kellett megegyezésre jutnia.

Előbbi volt az, amely lassan két éve túltermelésbe kezdett, hogy az olaj árát mesterségesen lenyomja azáltal, hogy túlkínálatot hoz létre a piacon. Rijád célja az volt, hogy növelje saját dominanciáját a szektorban, valamint az, hogy megroppantsa a rivális országok gazdaságát. Ez részben sikerült is, példának ott van Venezuela, ahol az infláció 700-900 százalékra emelkedett, a gazdaság recesszióba fordult, és még az állami működés is veszélybe került. De még Oroszország gazdaságát is súlyosan visszavetette az alacsony olajár.

Szaúd-Arábia egy öngerjesztő folyamatot indított el: mivel az árak a túltermelés miatt lejjebb szorultak, más országok is többleteladásokkal próbálták pótolni a kieső bevételeket. Ez azt jelentette, hogy még több olaj folyt a piacokra, amelyet egyre olcsóbban lehetett csak eladni. Az egész szaúdi kísérlet akkor vált saját maguk lábon lövésévé, amikor Irán több évtizednyi embargó után rászabadult a piacokra, miután feloldották a rá kivetett gazdasági szankciók egy részét. Ekkor Rijád hiába fogta vissza a termelést, Teherán még mindig öntötte az olajat a világnak. Végül a két ősi rivális megegyezése kellett ahhoz, hogy beálljon a kitermelés mértéke.

Azt viszont még nem tudni, hogy lesz-e olyan ország, amely a szombaton aláírt OPEC-megállapodást megpróbálja felrúgni. Akár Irán vagy Oroszország.

Egyelőre viszont a hétköznapokban is megérezheti majd az áremelkedést: drágulhat a tankolás és egyes termékcsoportok (például a magas műanyagtartalmú cikkek) is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.