Szakács László, a gazdasági bizottság szocialista tagja a keddi ülés előtt azt javasolta, hogy hallgassák meg Matolcsy György jegybankelnököt a múlt héten, a parlamentben tett kijelentései miatt.
Mint ismert, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) első embere azt mondta, a brókerbotrányok miatt árnyék vetült 2015-re, szerinte a pénzintézet csalásokat leleplező tevékenysége egy sorozatba, egy forgatókönyvbe illeszkedik. Ami történt, az szerinte egy olyan nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről folytatott kormány- és jegybankbuktató tevékenységhez illeszkedik, amely 2014 őszén indult el. Szerinte valakik a Magyar Nemzeti Bankot szerették volna felhasználni arra, hogy bankpánikot keltsenek Magyarországon 2015 áprilisára. Később konkretizálta, hogy az Egyesült Államokra gondolt.
Ezek miatt Szakács László azt kérte a bizottságtól, vegyék napirendre az elnök meghallgatását. Az MSZP-s politikus kiemelte, az elmúlt ötven év egyik legnagyobb súlyú bejelentését tette Matolcsy. Szakács László kijelentette, ha igaz amit az elnök mond, akkor minél előbb foglalkozni kell a témával, ha pedig nem, akkor egyértelmű, hogy Matolcsy alkalmatlan a pozíciójára.
Bánki Erik, a bizottság fideszes elnöke azt mondta, nem feladatuk tárgyalni a témát, a parlamentben lett volna lehetőség megvitatni. Vitára egyébként nem volt lehetőség, mert Matolcsy György a beszéde után elhagyta az üléstermet. Bánki Erik azt javasolta, ha valakinek kérdése van az üggyel kapcsolatban, az írásban forduljon az MNB első emberéhez. Ezután a bizottság fideszes többsége leszavazta Szakács László javaslatát.
Ha nem lenne rejtegetni valója, akkor eljött volna az Országgyűlés gazdasági bizottságának metróügyet tárgyaló ülésére Gy. Németh Erzsébet, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának korábbi vezetője, Hagyó Miklós és Horváth Csaba volt szocialista főpolgármester-helyettes – mondta Bánki Erik, a testület fideszes elnöke. A bizottság az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásról készült jelentése miatt hallgatta volna meg a politikusokat, de ők nem jelentek meg.