A bábolnai kötődésű Poprády Géza volt államtitkár neve is felvetődhet abban a földüzletben, amelynek során az állam előbb eladott egy területet egy magánszemélynek, majd az továbbadta a telephelyét bővítő Monsanto Hungária Kft.-nek. Az agrárvilág környékbeli szereplői szerint nem kevesebb mint egymilliárd forint értékű volt az üzlet. Poprády Géza személye azért köthető az ügyhöz, mert a kilencvenes években ugyanúgy a Bábolna Rt.-nél dolgozott, mint az a Bernáth István, aki magánszemélyként előbb az államtól megvette, majd a Monsantónak eladta a szóban forgó területet. Rajtuk kívül képbe kerülhet Bernáth egykori beosztottja, Borsfai Attila. Ő a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) régióvezetője, és ebben a pozícióban dolgozott az ügylet lebonyolítása idején is.
Sem a Monsanto Hungária Kft., sem Bernáth István nem erősítette meg lapunknak a környékbeli gazdálkodók között a vételárról folyó szóbeszédet. A Monsanto Hungária Kft. – jogi osztálya mérlegelése után – nem válaszolt kérdéseinkre. Azt is firtattuk a cégnél, mennyiért vették meg a szóban forgó bábolnai területet Bernáth Istvántól. Az eladóval sikerült beszélnünk, viszont nem nyilatkozott lapunknak. Annyit azért elárult, „300 hektáron gazdálkodnak”, de kifogásolta, ha írunk róla, mivel nem közszereplő. A nyilatkozó helyi agrárágazati szereplők szerint a titkolózásnak valóban lehet oka, túl azon, hogy valóban nem közszereplő. Ugyanis a történteket közelről ismerők úgy tudják, az NFA-hoz Borsfai Attilát éppen Bernáth István protezsálta be. Így aztán első kézből lehetett információja arról, hogy a földalapkezelő mit tervez a remek helyen lévő földterülettel, és információink szerint Poprády Géza vigyázhatott arra, hogy minden a tervek szerint történjen.
Poprády egyébként 2011–2014 között volt a Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára. Majd annak a 4000 állami hektárt bérlő herceghalmi Agrosystem Zrt.-nek lett a vezérigazgatója, amely a piszkos tizenkettőként elhíresült, az első Orbán-kormány alatt privatizált állami agárcégek egyikének, a Herceghalmi Kísérleti Gazdaságnak az utódja, s amelyet nem sokkal korábban az akkor még csak feljövő felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc a Talentis Group felvásárlásával Kenyeres Sándortól szerzett meg.