A kormány tovább rontotta volna a munkavállalók védettségét az úgynevezett rabszolgatörvénnyel, amely szerint csak háromévente kellett volna elszámolni a túlórákkal a munkaadóknak, de végül is megijedt a társadalmi méretű fölháborodástól, s visszavonta a törvényjavaslatot. Ez nem az első alkalom lett volna, hogy az alkalmazottak kárára s a multik érdekei szerint alakítja át a kormány a munka törvénykönyvét, hiszen annak korábbi módosítása is hátrányos helyzetbe hozta az alkalmazottakat.
Pedig a tervezett változtatások nélkül is igen nehéz helyzetben vannak a dolgozók. A multinacionális vállalkozásoknál ugyanis már jelenleg is kevés a munkaerő, amit túlóráztatással hidalnak át. Minden bizonnyal ezt szerette volna megkönnyíteni a tervezett jogszabály-változtatás. Az egyik multi korábbi vezetője a Hír TV-nek nyilatkozva egyenesen arról beszélt, hogy a multik nem tartják be a munkatörvénykönyv vonatkozó előírásait. Szavai szerint a napi három-négy órányi túlmunkát csak részben fizették ki addig, amíg életbe nem lépett a digitális beléptetőrendszer.
Orosz Noémi ügyvéd pedig arról beszélt: a jelenlegi szabályozással ki lehet zsigerelni a magyar munkavállalókat, hiszen köztudott, hogy az éves ledolgozott munkaórákat tekintve világviszonylatban is élvonalban vagyunk, tehát a magyar munkavállalók túlterheltek.
Pogátsa Zoltán közgazdász szerint pedig ez maga az ázsiai típusú termelési mód, azaz a munkajogi szabályozásban is tetten érhető a keleti nyitás. Elmondta, Vietnamban, Kambodzsában, Kínában szabadon rendelkezhet a munkaadó a munkavállalónak még a szabadidejével is, hogyha olyan kapacitáslekötései vannak éppen. Ez semmiképpen nem Magyarország felzárkózása a nyugat-európai szociális modell fejlett centrumához, hanem egy leszakadása az ázsiai olcsó termelők felé, ahol a szociális biztonság nagyon gyenge – tette hozzá.
Ehhez persze nagyban hozzájárul, hogy a magyar munkaerő hatékonysága európai összehasonlításban is nagyon alacsony. A szakszervezetek szerint erre azonban nem a túlóráztatás a jó megoldás.
Ahhoz, hogy ezen túllépjünk, a teljes termelési rendszert át kellene alakítani. Az oktatásra és az innovációra költött százmilliárdokkal lehetne olyan jól képzett munkaerőt és hatékony termelési struktúrát kialakítani, amely nagyobb hozzáadott értéket termel, s így emeli a termelés társadalmi jövedelmezőségét. Ebből aztán dinamikusan lehetne emelni a béreket s gyorsulhatna a gazdasági növekedés is.
