Áfacsalás: döcögősen halad az eljárás

Több furcsaság is akad a két éve napvilágra került, több milliárd forintot érintő ügyben.

Wiedemann Tamás
2017. 05. 08. 14:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lapunk úgy tudja, az áfacsalási ügy egyik gyanúsítottja polgári peres eljárást kezdeményezett a hazai műszaki piac jelentős részét lefedő gyártók ellen, jogosulatlan gazdagodás címén. Miss Jánost, a Bemutatóterem.net Zrt. jelenleg is funkcióját betöltő vezérigazgatóját a nyomozóhatóságok „fő szervezőnek” nevezik az áfacsalási ügyben. Megkeresésünkre Miss János azt felelte, a folyamatban lévő ügyről még nem tehet nyilatkozatot lapunknak. Azt azonban elmondta, hogy az ügyben általa feltárt, de nem vizsgált bűncselekményekkel kapcsolatban több feljelentést tett, amelyek kárértéke elérheti akár a 2 milliárd forintot is; ezenkívül polgári peres eljárásokat indított.

Később egy nyilatkozatot juttatott el lapunknak. Ebben azt írja, hogy a Bemutatóterem.net Zrt. valóban kénytelen volt polgári pert indítani jogalap nélküli gazdagodás miatt olyan gyártó és beszállítócégekkel szemben, amelyek termékei szinte minden háztartásban megtalálhatók világszerte. Rajtuk kívül egy háttérből irányító vezető, valamint volt pénzügyi munkatársak is alperesei a keresetnek. Miss János elmondása szerint a cége szempontjából és számára ez a kereset lényegesen többről szól, mint hogy ki gazdagodott jogosulatlanul.

– Amellett hogy tisztázódik, hogyan és miért került ki több százmillió forint a cégtől, az is elérhető cél, hogy a büntetőeljárásban figyelmen kívül hagyott események napvilágra kerüljenek. Fény kell hogy derüljön arra, milyen érdekek és személyek húzódtak meg valójában a háttérben – hangsúlyozta a közleményében. Hozzátette: a fő cél azonban, hogy pernyertesség esetén – amiben nincs kétsége a bizonyítékok tükrében – a követelt majdnem 300 millió forint az eljárás alá vont Bemutatóterem.net Zrt.-t illeti. Így ha a büntetőügyben elmarasztaló ítélet születik, a cég terhére felrótt költségvetési kár jelentős mértékben megtérülhet. – A napokban egy újabb polgári kereset benyújtására is sor kerül – magánszemélyekkel szemben –, melyben a „NAV nevében”, a háborítatlan működésért kizsarolt, komoly összegeket követeli vissza cégünk – tette hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.