Rosszul járnak az albérlők a jövő évi büdzsével

A kormánynak a helyben élők hosszú távú, megfizethető lakhatását kellene elősegítenie.

Illés József
2017. 05. 07. 5:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánynak a helyben élők hosszú távú, megfizethető lakhatását kellene elősegítenie, egyben megoldást kell kínálnia a rohamos ütemben növekvő albérletárak megállítására – hívta föl a figyelmet a Habitat for Humanity Magyarország. Ezzel szemben a jövő évi költségvetéshez kapcsolódó adótörvény-módosítás valójában az ingatlanbefektetőket támogatja, és a turistáknak jelent költségcsökkentést. A szervezet határozottan ellenzi, hogy a 2018. évi költségvetési törvényhez kapcsolódó úgynevezett egyébszálláshely-kiadást könnyítő javaslatot bevezessék. Ez utóbbi értelmében ugyanis a jövőben a lakástulajdonosok az egyébszálláshely-szolgáltatás (például a lakáshotel, azaz airbnb) után, egynél több ingatlan esetében a nagyon kedvező, szobánként csupán évi 38 400 forintos tételes átalányadózást választhatják.

Arra is felhívja a figyelmet a szervezet, hogy a lakások turistaszálláshelyként való hasznosítása – amely egyelőre leginkább Budapesten jellemző, de a módosítás hatására várhatóan más nagyvárosokban is növekvő jelenség – nagymértékben hozzájárul a bérlakásban élők lakhatási költségei, illetve a lakásárak növekedéséhez. Ezért szabályozza számos európai nagyváros az internetes turistaszálláshely-megosztó szolgáltatásokat. – Úgy gondoljuk, a törvénymódosítás következtében pont azokban a városokban fognak korábban bérlakásként hasznosított lakásokat turistaszálláshellyé alakítani, ahol már eddig is hiány volt megfizethető albérletből – mondta a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója. Szegfalvi Zsolt hozzátette: az ingatlanvásárlóknak egyre inkább olyan lakásárakkal kell számolniuk, amelyeket az Airbnb-n drágán – Budapesten átlagosan éjszakánként 18 ezer forintért – kiadó befektetők pénztárcájára szabtak.

Bár az adótörvények módosítása következtében a hosszabb távú lakásbérbeadás adóterhei is csökkennek, egy lakhatási célra kiadott lakás terhei még a jelenlegi módosítás után is a sokszorosát teszik ki egy turisták számára rövid távra kiadott lakásénak. Ez pedig arra ösztönözi a tulajdonosokat, hogy üres lakásukat a jövőben ne bérlakásként, hanem turistaszálláshelyként hasznosítsák. A szervezet szerint inkább olyan szabályokra volna szükség, amelyek az egyéves kiadásnál hosszabb, megfizethető árú bérbeadásban támogatnák a tulajdonosokat. Ezért a Habitat a hosszú távú, megfizethető árú lakáskiadás adójának csökkentését, nonprofit lakástársaságok létrehozását és támogatását, valamint a lakásbérlő és -bérbeadó jogainak és kötelezettségeinek jobb szabályozását indítványozza. Így a bérlakást választók lakhatási költségei az utóbbi évek jelentős áremelkedése után nem növekednének, hanem csökkennének – összegezte álláspontját Szegfalvi Zsolt. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.