Több száz állást telepítene át Londonból a JP Morgan

Dublinba, Frankfurtba és Luxemburgba költözhetnek.

MN
2017. 05. 03. 19:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Londoni pénzügyi elemzők szerint a paszportingjogok elvesztése súlyos veszteségeket okozna a City pénzügyi központjának. Az Oliver Wyman globális vállalati tanácsadó cég modellszámításai szerint például a legrosszabb forgatókönyvek megvalósulása esetén az EU-piachoz kötődő citybeli üzleti aktivitás 40-50 százalékkal zuhanna. A ház szerint ennek szélsőértékhatása 38 milliárd font (14 billió forint) bevételkieséssel és 75 ezer munkahely megszűnésével járhat a Cityben.

Nemrégiben a brit jegybank, a Bank of England kormányzója, Mark Carney is hangsúlyozta a City fontosságát. Carney egy üzleti rendezvényen felszólalva elmondta: a pénzügyi szolgáltatási szektor a brit bruttó hazai össztermék 7 százalékát adja, egymillió alkalmazottat foglalkoztat, és évente 70 milliárd font (26 billió forint) adót fizet. Ez a brit költségvetés teljes adóbevételének 11 százaléka.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.