Végre kezdünk kikászálódni a gödörből: a 2016-os mélypont után Magyarország kilenc helyet javított a Világgazdasági Fórum friss versenyképességi rangsorában. Igen, ez az a nemzetközi szervezet, amelynek tavalyi, nagy felhördülést kiváltó értékeléséről még azt állította a nemzetgazdasági tárca, hogy nem számít, és hamis az egész rangsor eredménye. Most, hogy javítottunk, Varga Mihály tárcavezető már elégedetten nyilatkozott a lista összeállítóiról, akik, úgy látszik, mégsem támadják folyton Magyarországot. Persze lehet, hogy csak porszem került a Soros-gépezetbe, de valószínűbb, hogy olyan módszertan szerint dolgoznak, amely elismeri a pozitív változásokat is.
A szervezet szerint a következőkben vagyunk jók: a technológiai fejlesztés, a lakossági internethasználat szélesedése, a pénzpiaci, az üzleti, valamint az innovációs környezet. Ebből az is következik, hogy az előrelépés elsősorban a cégek tevékenységének köszönhető, a kedvező változásokat pedig a krónikus munkaerőhiánnyal küzdő piac kényszerítette ki. Jó ideje kegyelmi állapot uralkodik a világgazdasági környezetben is: nulla százalék körüliek a kamatok, miközben évente a bruttó hazai termék 4-6 százalékának megfelelő összegű uniós támogatás áramlik a magyar gazdaságba. Lehet fejleszteni, beruházni, tulajdonképpen az a csoda, hogy nem hasítunk sokkal jobban. Ha így nézzük, már nem olyan őrületesen nagy eredmény, hogy a két évvel ezelőtti szintre tornáztuk vissza magunkat, miközben a 28 uniós tagállamból csak négyet előzünk meg. S igazán nem akarunk ünneprontók lenni, de épp az első Orbán-kormány idején még a rendkívül előkelő 29. helyen álltunk a versenyképességi rangsorban. Innen küzdöttük le magunkat 2010-re az 52. helyre, 2012 óta pedig sehogy se jön össze a 60.-nál jobb helyezés.
Az elemzés kijelöli azokat a pontokat, miért toporgunk lényegében egy helyben: a korrupció, a magas adók és a rosszul képzett munkaerő miatt. A leggyengébb pont a kormányzati kontraszelekció: a 137 országból a 131. helyet sikerült itt elcsípni, ami igazán szégyenletes teljesítmény. De a Világgazdasági Fórum értékelése abszolút helytálló. Elég csak az uniós közbeszerzési értesítőket lapozgatni, hogy lássuk: a valós teljesítmény és tudás figyelembevétele nélkül a kormány elsősorban azokra a vállalkozásokra építi a gazdaságot, amelyek közel állnak a hatalomhoz. Klasszikus, közgazdasági értelemben vett verseny itt nincs, hiszen az egész üzlet eleve egy lényegében korrupt szisztémából indul ki és tér oda vissza. Hogy aztán az uniós támogatások elfogyta után mi lesz ezekkel a cégekkel? Hiszen piacképtelenek, és az ilyenek általában nem szokták jól viselni, ha egyszer le kell szakadniuk az állami emlőről.
Súlyos problémaként azonosítja még az elemzés az oktatás gyenge színvonalát és a kormányzati döntéshozatal átláthatatlanságát. Azon pedig már senki sem lepődhet meg, hogy egyáltalán nem bízunk a politikusokban sem. Teljes joggal. Hiszen épp azokon a területeken kaptuk a legrosszabb értékeléseket, ahol a kormánynak lenne a legtöbb tennivalója. Hazánk versenyképességét a nemzeti együttműködés rendszere rontja mindennél jobban. Sőt ha csak a politikai intézményeken múlna, még sokkal lejjebb csúsznánk.
Kérdés, hogy ezt felismeri-e a kormány, vagy a kedvező nemzetközi felmérés birtokában megint a szőnyeg alá söpri a problémákat. Hiszen a képzett munkaerő továbbra is elhagyja az országot, a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága és az intézményrendszer inkompetenciái még mindig nehézkessé teszik a vállalkozások életét, nem beszélve a növekedést visszafogó magas adókról. A napokban Orbán Viktor épp a versenyképességi ranglista harmadik helyezettjénél, Szingapúrban járt. Remélhetőleg nem a polgári szabadságjogok korlátozását hozza magával az általa oly nagyra tartott illiberális modellből, hanem az oktatás előtérbe helyezését és a korrupció nullára szorítását. Bár ez utóbbit igen nehéz elképzelni.
