Titkos a kötvényes bevándorlók pontos száma

Az ügyben nemcsak lapunk, de országgyűlési képviselők kérdéseire sem adnak választ.

Wiedemann Tamás
2017. 10. 26. 18:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kabinet számára több szempontból is kellemetlen a program. Egyrészt Orbán Viktor is támogatta az Európai Bizottság döntését, amelynek nyomán 1294 menekültet fogadott volna be hazánk más uniós tagállamoktól. Ezt mégsem hajtotta végre a kormány, miközben a korrupciógyanús kötvényprogramon keresztül 20 ezer bevándorló kapott letelepedési engedélyt. Az állam mintegy 13 milliárd forintot vesztett a programon, s közben a kormánypártokhoz köthető offshore cégek 180 milliárd forintos bevételre tettek szert. Ahogy lapunk beszámolt róla, a külföldieket alig ellenőrzik. A program első két évében csupán 8 napja volt a rendőrségnek, a terrorelhárítóknak és a titkosszolgálatoknak arra, hogy átvilágítsák a bevándorlót, majd ez a vizsgálati idő 20 napra emelkedett. Összehasonlításképpen: más országok legalább 3 hónapot biztosítanak a külföldiek átvilágítására, s az állami hatóságok mellett erre szakosodott magáncégek is részt vesznek az ellenőrzésben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.