Nagy kérdés, hogy miért erőlteti ilyen ütemben az uniós támogatások lehívását a kormány, hiszen ezek a források azért járnak Magyarországnak, hogy segítse hazánk felzárkózását az Európai Unióhoz. Egy felelős nemzetállamnak ezért ezt a több ezer milliárd forintos „ingyen pénzt” úgy kellene felhasználnia, hogy később is profitot termeljen, vagyis olyan beruházásokra kellene fordítani, amelyek megteremtik a későbbi gazdasági növekedés motorjait. A hazai közbeszerzések eredményeiből azonban tudható, hogy a források jelentős része kormányközeli üzleti körökhöz kerül, amelyek rendre túlárazott ajánlatokkal nyerik el a támogatásokat. Az állam által megelőlegezett uniós támogatások egyfajta ingyen hitelként is felfoghatók, hiszen a pályázaton nyertes cég számlájára kerül a pénz jelentős része – a kabinet akár 50-90 százalékban is előfinanszírozza a beruházást –, miközben a projekt csak később indul el, vagy lassabban fut fel, mint amit a forráskihelyezés indokolna.
Brutális költségvetési hiányt hozott az óév
A kormány két kézzel szórta ki a közbeszerzések nyerteseinek a virtuális uniós pénzeket.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!