A teljes átláthatóság jegyében a Telenor Magyarország anyavállalata közleményt adott ki a vizsgálat tényéről és tárgyáról, hogy tájékoztassa a részvényeseket, és biztosítsa őket a Telenor magatartásának jogszerűségéről, de a folyamatban lévő jogi eljárást a vizsgálat lezárultáig nem kívánták bővebben kommentálni.
A Magyar Telekom is azt emelte ki reagálásában, hogy mindenben együttműködött és együttműködik a hatósággal.
A Magyar Telekom mindenkor, így a múltban is a hatályos jogszabályok betartásával jár és járt el, így nem folytatott egyeztetést versenytárssal a 2014-es frekvenciapályázattal összefüggésben – hangsúlyozza a cég.
Közleményükben arra emlékeztettek: a 800 MHz-es frekvenciasávra vonatkozó frekvencia-haszonbérleti szerződést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, még az együttműködés megkezdése előtt jóváhagyta. Emellett a Magyar Telekom és partnere a hálózatmegosztási megállapodásról a Gazdasági Versenyhivatalt proaktívan, jóval a megállapodás aláírása és az együttműködés megkezdése előtt tájékoztatta, és utána is folyamatosan, mindenben támogatta a GVH munkáját.
Idézik korábbi közleményüket, amely szerint a Telekom a széles sávú (4G) mobilinternet-szolgáltatás vidéki régiókban történő javítása érdekében kötött megállapodást a 800 MHz-es frekvenciamegosztásról és közös 4G-hálózatfejlesztésről és -üzemeltetéséről.
A hálózatmegosztás elmúlt közel három évében az előfizetők a lefedettség folyamatos bővülését tapasztalhatták a 4G/LTE-hálózaton.
A 2014-es frekvenciapályázat sikere a Digitális Magyarország megvalósításának meghatározó állomása volt. A 4G-lefedettség bővülésének köszönhetően újabb lehetőségek nyíltak meg az ügyfelek előtt, valamint javult és javul a vállalkozások és az ország versenyképessége – áll a Telekom közleményében.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!